Az MJSZ elnökségének közleménye - 2011.03.09.

A Magyar Judo Szövetség 2011. március 9-i elnökségi ülésén az elnökség az előzetesen meghirdetett napirendi pontok mellé első napirendi pontként felvette Ungvári Attila pozitív doppingvizsgálatának kérdését.


Napirenden szerepelt továbbá a szövetség 2011. évi költségvetésének tervezete, a májusi közgyűlés előkészítése és a március 21-től megrendezésre kerülő Európai Judo Szövetség Olimpiai Edzőtábora, ahova több mint kétszáz sportolót vár a szövetség, valamint az áprilisban sorra kerülő Európa-bajnokság csapatjelölése.

Az első napirendi ponthoz a következő határozatokat hozta:
A szövetség előző napi közleményét az elnökség megerősítette.

A szövetség elnöksége kiáll Ungvári Attila mellett, meggyőződése, hogy a sportoló vétlen a tiltott szer szándékos használatát illetően.

Az elnökség az ügy kapcsán újratárgyalta a szövetség doppingellenes stratégiáját, fokozottan felhívta a sportolók és edzők figyelmét a körültekintő és felelősségteljes magatartásra.

Az ügy jelentőségére való tekintettel vizsgálattal kapcsolatos információkról a későbbiekben is megfelelően kívánja tájékoztatni a közvéleményt.

Budapest, 2011. március 9.