Edzés reggeltől estig a Judo Világnapján - 2013.10.31.

Reggeltől estig tartó edzésre került sor a Honvéd csarnokában a Judo Világnapján, amelyen a Magyar Judo Szövetség kitüntetésekkel jutalmazta a sportág támogatóit.

 

Dr. Tóth László MJSZ-elnök a Magyar Judóért kitüntetés arany fokozatával díjazta a májusi, budapesti Európa-bajnokságon kiemelkedő támogatást nyújtó Emberi Erőforrások Minisztériuma képviselőjét, Kiss Norbert helyettes államtitkárt, Szabó László Zsoltot, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatóját, továbbá a Magyar Villamos Művek képviseletében Kovács Antal olimpiai bajnokot, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatóját.

Fotogaléria a Judo Világnap eseményeiről: Klikk ide!

„Ez a magyar judóban adható legmagasabb kitüntetés, közös munkánkat az európai szövetség is elismerte, amikor az eddigi legjobban megrendezett Eb-nek nevezte a budapestit” – jelentette ki dr. Tóth László, hozzátéve, hasonló támogatásban bízik a jövő június 20-án és 21-én sorra kerülő budapesti Grand Prix-n is.

A Tüzér utcai rendezvényen – amelynek jelszava az állhatatosság – 9-től 21 óráig a tatami közepén a cselgáncsosok felváltva mutattak be dobásokat, körülöttük pedig folyamatosan tréningek zajlottak.

Az MJSZ fővárosi és vidéki klubok judósait is meghívta, akik délelőtt és délután is megküzdhettek példaképeikkel, ugyanis a válogatott két keretedzést is tartott a nap folyamán. A nemzetközi szövetség harmadik alkalommal rendezi meg a sportág ünnepét az 1938-ban elhunyt alapító, a japán Kano Dzsigoro születésnapján.

Rövidfilm a Judo Világnap barcsi eseményeiről

A budapesti rendezvény mellett többek között Ajkán, Barcson, Homokmégyen, Nemesvámoson, Pápán és Szombathelyen is edzésekkel ünnepelték a Judo Világnapját.

Forrás: Magyar Távirati Iroda