Együttműködési megállapodás az MJSZ és a Magyar Tartalékosok Szövetsége között - 2018.09.10.

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Tartalékosok Szövetsége és a Magyar Judo Szövetség. A megállapodást a hétfőn Budapesten megrendezett sajtótájékoztató keretében látta el kézjegyével Széles Ernő ny. dandártábornok, a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke és Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke.

„A Honvédelmi Sportszövetség alapítójaként került kapcsolatba a két szervezet egymással, ott ismertük meg egymás tevékenységét, és már tavaly megfogalmazódott, bennünk, hogy egy formába öntött együttműködés mindkét szervezet fejlődését segítené – mondta Dr. Tóth László. – A Magyar Judo Szövetségnek nagyon komoly programjai vannak mind az élsport, mind az oktatás, mind a szabadidősport terén, amelyekkel élen jár a magyar sportban, motorjai vagyunk a Honvédelmi Sportszövetségen belül a küzdősport szakágnak, reményeim szerint ezzel az új kezdeményezésünkkel is irányt tudunk mutatni. A megállapodás értelmében a mai naptól kétszázhúsz judoklub áll a MATASZ tagjainak a rendelkezésére.”

„A Magyar Tartalékosok Szövetsége egy olyan civil szervezet, bajtársi közösség, amely minden hazafias érzelmű embert a tagjai közé vár, aki a honvédelem ügyét fontosnak tartja, hazája és családja védelmében tenni is hajlandó – mondta Széles Ernő. – A haza védelme közös kötelességünk. A szövetségünk egyfajta hídat képez a civil emberek és a Magyar Honvédség között. Nagyon örülök, hogy a Magyar Judo Szövetséggel közös szándékunkat ezzel a megállapodással most megerősítettük. Azt szeretnénk, ha a Magyar Tartalékosok Szövetségének tagjai a judóhoz közelebb kerülnének, alapszinten megismerkednének vele minden megyei szervezetünknél az ott dolgozó judoedzőkkel együttműködésben, biztos vagyok benne, hogy eközben és ezáltal a sportág is újabb tagokkal, sportolókkal bővül majd. Emellett bízunk abban is, hogy a judósok szimpatizánsai közül sokan csatlakoznak majd hozzánk.”


Az eseményen jelen volt két kitűnő judós, egyben két hivatásos katona, a magyar bajnoki aranyérmes Urbancsok Tamás főhadnagy és az Európa-bajnoki bronzérmes Krizsán Szabolcs főhadnagy is, akik szerepet kapnak majd az együttműködés gyakorlati megvalósításában is.

„Katonai sportolóként azt tapasztalom, hogy a judo és a honvédelem értékei nagyon közel állnak egymáshoz, a kitartás, az alázat, a hazafiasságtudat mindkét területen alapkövetelmény. Számomra a versenysport is egyfajta hadviselést jelent, amelyben a hazámat képviselhetem” – jegyezte meg Krizsán Szabolcs.


„Ötéves korom óta judózom, akárcsak Szabinak, nekem is mindig nagy álmom volt, hogy katonai pályára léphessek. A hosszú judós karrieremmel párhozamosan felvételt nyertem a főiskolára, így a katonai pályafutásom is útjára indult. Időközben a kiképzési rendszerrel kapcsolatban olyan erőnléti rendszert sikerült kialakítanom, kiegészítenem, amit mindkét területen, a judóban és katonaként is használni tudunk. Ezt az erőt, ezt a munkát szeretnénk átvinni a magyar tartalékos rendszerbe is” – fűzte hozzá Urbancsok Tamás.

Zárszavában Dr. Tóth László elmondta, reményei szerint a közeljövőben ehhez hasonló megállapodások megkötésére kerülhet sor más szervezetekkel is.

Fotó: Simon Csaba