Esküt tettek a Zala megyei tartalékos katonák - 2019.03.13.

„Zalában újból fellobbant a magyar honvédség fáklyája” – e szavakkal köszöntötte kedden az esküt tevő önkéntes tartalékos katonákat dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága parancsnokhelyettese. Az eseményen részt vett Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke is.

kat3

Az Apáczai Művelődési Központ ünnepélyes katonai eseményhez szolgált helyszínül. Aláírta szerződését az 50. zalai önkéntes, s esküt tettek az önkéntes területvédelmi tartalékosok. A csapatzászló és az elöljáró fogadását követően elsőként dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott mondott köszöntőt, kiemelve, hogy mára törékeny lett a világ és Európa biztonsága. Váratlan helyekről és pillanatokban szembesülhetünk biztonsági kihívásokkal, ezért a kormány a legfontosabb feladatának értékeink védelmét tekinti. Örömmel üdvözölte a civil állampolgári bázison kibontakozó önkéntes tartalékos rendszert, amelynek megújulása 2017 óta tart.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos történelmi dimenzióban értékelte a katonaság szerepét, s köszönetet mondott a tartalékosoknak, akik szabadidejüket áldozzák fel a köz érdekében. Természeti csapások, katasztrófák idején is nagy szükség lesz embert és értéket mentő helytállásukra.

kat2

Ezután ünnepélyes keretek között írta alá szerződését az 50. zalai tartalékos katona, jelesül Varga Zoltán, kétgyermekes családapa. 1987-ben lett sorkatona Zalaegerszegen, kétszer nyert élenjáró címet. Leszerelése után pedagógusként érvényesült, emellett sportvezetőként is eredményes, huszonöt éve judoedző. Varga Zoltán tartalékos főhadnagynak a szerződéskötés alkalmából Balaicz Zoltán polgármester adott át oklevelet. A polgármester beszédében a zalai katonavárosok múltját idézte fel, hiszen Zalaegerszeg mellett Nagykanizsa és Lenti is karakteres szerepet kapott. Kiemelte a honvédhagyományok ápolásának jelentőségét, s a rendvédelmi szervekkel ápolt jó kapcsolatot. Ezt követően elismerést nyújtottak át Szabadics Zoltánnak, majd lezajlott az ünnepélyes eskütétel, ami után Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke mondott köszöntőt.

kat1

Dr. Böröndi Gábor záróbeszédében kifejtette, szimbolikus nap ez a honvédség számára. A kokárda 1848 szellemét idézi, amikor megszületett a honvéd szó. Honvéd az, aki élete árán is megvédi hazáját, s az önkéntesnek állt nők és férfiak is erre esküdtek. Az 50 önkéntes nagyszerű tettet hajtott végre, a honvédség kötelékébe lépve vállalta, hogy védelmezi azt az ezeréves kultúrát és hagyományt, amit Magyarország jelképez.

Forrás: Zaol
Fotó: Szilágyi István
Video: TV Zalaegerszeg