Fogjunk össze a Mesterért! Köszönet a segítségért! - 2014.12.15.

„Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki akár anyagilag, akár véradással segíteni próbált. Minden judósnak boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánok” – mondta Moravetz Ferenc, akinek gyógyulása érdekében felhívással fordult a judósokhoz a Magyar Judo Szövetség.A segítségre továbbra is szükség van. „Kedves Judósok! Összefogásra kérlek fel benneteket! Bizonyára többen értesültetek már róla, hogy a magyar judosport egyik legeredményesebb edzője, az idén hetvenhat esztendős Moravetz Feri bácsi súlyos betegséggel küzd, a gyógykezelését pedig már csak nagy nehézségek árán tudja finanszírozni. Kérlek benneteket, segítsünk neki, hogy minél tovább köztünk lehessen, s jó egészségben szurkolhasson az utódok sikereiért!” – mondta dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke.

moravetz_ferenc

Moravetz Ferenc 1958-ban kezdett judózni a Lőrinci KISZ-ben, amelyből hamarosan Lőrinci Sportiskola, majd Építőgépgyár lett, hogy aztán 1963-ban a Budapesti Spartacus átvegye az egész szakosztályt. Sportolói pályafutását a Szpariban töltötte.

„Tizenhárom éven át versenyeztem, hatszor voltam a bajnokcsapat tagja, egyéniben sajnos nem sikerült aranyat szereznem, de volt ezüst és bronz, meg a Népköztársaság-kupából három. 1969-ben lettem hivatalosan edző, de már előtte kaptam Króner Feri bácsitól megbízást. Ráérzett, hogy van ehhez érzékem és amikor nem ért rá, engem bízott meg az edzések vezetésével. 1969-ben aztán megkaptam az ifi és a junior csapatot” – idézte fel ezt az időszakot Moravetz Ferenc.

1974-től öt éven át már ő volt a magyar utánpótlás válogatott edzője, közben a Magyar Judo Szövetség szakfelügyelőségével is megbízták. A moszkvai olimpia évétől 1987-ig ő volt a szövetségi kapitány, közben 1982-ben szakedzői végzettséget szerzett, majd 1985-ben mesteredzői címet kapott. 1986-tól a Honvéd vezetőedzőjeként dolgozott, miközben 1991-ben újra kapitánnyá nevezték, s vezetésével az 1992-es barcelonai olimpia meghozta a régóta áhított sikert. Kovács Antal olimpiai bajnok, Hajtós Bertalan – vitatható bírói döntéssel – olimpiai ezüstérmes, Csák József ugyancsak ezüstérmes, Csősz Imre olimpiai bronzérmes, Wágner József ötödik lett, Gránicz Éva pedig a hetedik helyen végzett.

1995-től 2003-ig aztán újabb eredményes időszakot töltött el a Honvéd-Kipszer élén. A hetedik danos mester a Magyar Judo Szövetségben volt elnökségi tag és az edzőbizottság vezetője is – páratlanul sikeres pályafutás, ám Moravetz Ferenc nem tudna kiemelni egyet a sok közül.

„Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem a judót, hogy ebben a sportágban dolgozhattam, az egész életemet bearanyozta, függetlenül attól, hogy az évek során voltak hegyek és völgyek is. Nagyon boldog és szerencsés ember vagyok, hogy egy ilyen sportágban kitűnő munkatársakkal, edzőkkel, versenyzőkkel dolgozhattam együtt, érhettünk el szép sikereket. Ma is a judóval kelek és fekszem, attól függetlenül, hogy a hétköznapjaim egy kicsit eltávolodtak a tatamik világától. Akkor vagyok végtelenül boldog, ha jelen lehetek egy olyan eseményen, versenyen, ahol összefuthatok a régiekkel. Ez mindig egy ünnep számomra, talán a korral jár, hogy az ember szívesen nosztalgiázik…”

Moravetz Ferenc gyógykezelését a Moravetz Ferenc, OTP Bank 11773078-00222444-00000000-ás bankszámlaszámára küldött összeggel segítheti (IBAN: HU47 1177 3078 0022 2444 0000 0000; SWIFT: OTPVHUHB).

VÉRRE IS SZÜKSÉG LENNE! Aki véradással tudná segíteni (nullás, Rh negatív) Moravetz Ferenc felépülését, az jelentkezzen az mjsz@t-online.hu email-címen, vagy a 06-1-460-6865-ös telefonszámon.