Harcművészeti Élménynap Csősz Imrével - 2013.04.29.

Csősz Imrét nem kell különösebben bemutatni senkinek. A kiváló judósnak sok világversenyen és olimpián szoríthattunk.

 


Imre 2000-ben vonult vissza az aktív sporttól, de továbbra is meghatározó szerepet tölt be Debrecen város sportéletében és a judo sportág irányításában. Jelenleg a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A kiváló sportemberrel beszélgettünk a sportolói múltjáról és jelenéről.

– Imre, tízéves korodban ismerkedtél meg a judo alapjaival. Kérlek, mesélj a kezdetekről! Hogyan kerültél kapcsolatba a judóval?
– A debreceni Dózsa SE cselgáncs szakosztályának a szomszédságágban laktunk, ahová édesapám elvitt egy edzésre. Én megnéztem, kilenc éves koromban pedig úgy határoztam, hogy elkezdem én is. Így 1978 szeptemberében beiratkoztam egy tanfolyamra a DSI keretein belül.

– Mi az, ami megtetszett benne?
– Az, ahogyan tiszteletből hajlongtak egymásnak a versenyzők, az átható csend és fegyelem, ami övezte az edzések hangulatát és a fehér ruha, amiben rángatták-dobálták egymást a fiatal sportolók.

– Hogyan emlékszel vissza, mennyire volt akkoriban népszerű sportág a judo, vagy egyáltalán a sport?
– Akkoriban kezdett teret hódítani mindenféle japán küzdősportág és nekem éppen azért tetszett meg főleg a cselgáncs, mert olimpiai sportág volt. Az igazat megvallva boxolni szerettem volna, de azt édesapám nem engedte. Így maradt ez a választás.

– Jelenleg sokat halljuk, hogy baj van az utánpótlás körül. Ez a ti időtökben is így volt, vagy ez napjaink problémája?
– Én azt gondolom, hogy napjainkban nehezebb megtölteni a termeket, de egy jó szakember, egy jó marketinggel és egy megfelelő teremmel, mint például az Oláh Gábor utcai judoterem, ezek a problémák megoldhatóak. Bár az én időmben sokkal hamarabb mentünk el mindenféle sportágat kipróbálni, mivel hála istennek nem voltak még számítógépek…

– Nem ismerem a judo dojót, de gondolom a mostani terem azért sokkal komfortosabb, mint amiben annak idején ti kezdtétek.
– Azt hiszem, hogy az Oláh Gábor utcai négyszáz négyzetméteres rugós tatami Kelet-Európa egyik legszebb és legkorszerűbb csarnoka, dojója, még a nálunk látogatást tett olimpiai bajnok, a japán Nakamura által vezetett csapat tagjai is rácsodálkoztak, amikor először léptek be a terembe. Szerintem megfelelő népszerűsítéssel és reklámtevékenységgel a fiatalok még ma is kaphatóak a küzdősportokra, lásd például az általatok szervezett Harcművészeti Élménynapot, vagy itt említhetem meg, hogy a napokban Magyarország adhatott otthont a Papp László Sportaránában az idei felnőtt Judo Európa-bajnokságnak. Ezek önmagukért beszélnek.

– Ugorjunk kicsit az időben. Mit jelentett az 1992-es barcelonai olimpia a sportpályafutásodban?
– Itt életem egyik legnagyobb eredményét értem el, olimpiai bronzérmet szereztem, a rá következendő atlantai és sydneyi olimpián már ezt az eredményt sajnos nem sikerült megismételni, de azért pályafutásom alatt sikerült még nyernem Európa-bajnokságot és egy világbajnoki bronzérmet is.

– 2000-ben hagytad abba az aktív sportolást. Mennyire maradtál kapcsolatban a sporttal?
– Évek óta tanácsadója vagyok a most is elnöki posztot betöltő doktor Tóth Lászlónak, a Magyar Judo Szövetség vezetőjének, és a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola judoszakosztályának vagyok a technikai igazgatója. Ha vannak, tehetséges fiúk-lányok, az ő menedzselésüket is szívesen segítem. Szerencsére mindig vannak.

– Hamarosan, május 4-én kerül sor Debrecenben az első Harcművészeti Élménynapra, amelyen ti is jelen lesztek, a judót képviselve. Elképzelhető, hogy rajtad is lesz majd judoruha?
– Ez legyen meglepetés, hátha addig lefogyok. Mint résztvevő biztosan ott leszek!

– Még egy kérdés. Kiknek ajánlod a judót?
– Mindenkinek kortól, nemtől és súlycsoporttól függetlenül, legyen bár harcias vagy visszahúzódó, s mindenkinek, aki szeret mozogni és megmérettetni magát másokkal szemben.