Három magyar érem az Universiadén - 2009.07.12.

Remekül szerepeltek versenyzőink a belgrádi nyári Universiadén: Ungvári Attila (73, Ceglédi VSE) ezüst-, Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya) és Bor Barna (Paksi Atomerőmű SE) pedig bronzérmet szerzett.


Bor Barna bronzérmet szerzett a +100 kilogrammos súlycsoportban a belgrádi Universiade keddi versenynapján. Bor az elődöntőig szépen menetelt, ott kikapott japán ellenfelétől, majd a harmadik helyért vívott mérkőzésen győzött egy görög dzsúdós ellen.

Szerdán valamennyi érdekelt magyar dzsúdós érem nélkül fejezte be szereplését. A 81 kilósok mezőnyében versenyző Csoknyai László (Paksi Atomerőmű SE) a nyolcaddöntőben kapott ki, majd a vigaszágon a harmadik fordulóban búcsúzott. A 90 kilósok kategóriájában Madarász Tamás (Debreceni SC-SI) mindjárt az első mérkőzésén vereséget szenvedett, a 70 kilós Bősz Anett (Honvéd-Kipszer) pedig a vigaszágra kerülve egy összecsapást nyert.

Csütörtökön Ungvári Attila négy szép győzelem után a döntőben dél-koreai riválisától kapott ki, négy másodperccel a vége előtt.

Az egyéni versenyek utolsó napján, pénteken Csernoviczki Éva bronzérmet nyert. A tatabányaiak 48 kg-os versenyzője két magabiztos győzelem után az elődöntőben kikapott, így a vigaszágra került. Ott a harmadik helyért folytatott mérkőzésen ipponnal győzött belga riválisa ellen.

Szombaton a férfi válogatott lépett tatamira a csapatversenyben, a mieink Japánnal szemben csak a hosszabbításban maradtak alul.
.