Judo Grand Prix-t rendezhet Budapest - 2014.01.11.

Az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó Judo Grand Prix-versenynek adhat otthont Budapest 2014-től három éven keresztül. A Budapest Judo Grand Prix megrendezéséről szóló háromoldalú megállapodást szombaton, sajtótájékoztató keretében írta alá Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke, dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, valamint dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár.

 


Tóth László bejelentette, hogy a százezer dollár összdíjazású viadalon minden súlycsoportban négy magyar versenyző indulhat, s mivel a korábbi budapesti Hungária-kupákhoz képest háromszor annyi világranglista pontot lehet szerezni, ezért jól segítheti a magyar cselgáncsozók riói kvalifikációját.

Hozzátette: Budapest ezzel bekerül a világ judósportjának vérkeringésébe, s legmagasabb szintű nemzetközi kvalifikációs versenyt rendezhet. „A versenyzőket és a résztvevő országokat tekintve is ez az esemény lesz az eddigi legnagyobb a magyar judo történetében” – mondta az elnök.

Az idei Budapest Judo Grand Prix-re a tervek szerint június 21-én és 22-én a Papp László Budapest Sportarénában kerül sor. Tóth László beszélt arról is, hogy Magyarország 2017-ben szeretne világbajnokságot is rendezni, s az idei GP egy lépcsőfok lehet ennek a célnak a megvalósítása érdekében.

 

 

 

Marius Vizer úgy fogalmazott, hogy a magyar judo életében – az eredményeket és a kormányzati támogatást tekintve – most érkezett el az a pillanat, hogy bekerüljön a World Judo Tourba, s ilyen szintű viadalnak legyen a házigazdája. Hozzáfűzte: ez annak is köszönhető, hogy Magyarország cselgáncsban jelenleg a világ 10-15 legerősebb nemzete közé tartozik. A budapesti vb-vel kapcsolatban annyit tett hozzá: először legyen a GP sikeres, s utána lehet majd a vb-rendezésről beszélni.

Simicskó István emlékeztetett arra, hogy a magyar cselgáncs 2020-ig összesen 11 milliárd forint kormányzati támogatásra számíthat hosszú távú sportági koncepciójának megvalósításához.

Megjegyezte: az állam a budapesti Grand Prix megrendezéséhez ezen felül évi mintegy százmillió forinttal járul hozzá. Mindezt a sportág közelmúltban elért eredményeivel és azzal indokolta, hogy a cselgáncs a legnépszerűbb küzdősport Magyarországon.

 

 

A londoni olimpián bronz-, a tavalyi budapesti Eb-n aranyérmes Csernoviczki Éva szerint fantasztikus lehetőség lesz, hogy a magyar judokák itthon versenyezhetnek a világranglista pontokért. „Mivel júniusban indul az olimpiai kvalifikáció, így nekem ez lesz az első kvalifikációs verseny, amelyen elindulok. A tavalyi Európa-bajnokság kapcsán szép emlékek fűznek Budapesthez, bízom benne, hogy hazai közönség előtt a Grand Prix-n is jól tudunk majd szerepelni” – jelentette ki.

A Magyar Judo Szövetség sajtóanyaga: KLIKK IDE!

Forrás: Magyar Távirati Iroda
Fotó: MJSZ, Horváth György