K ö z l e m é n y - 2011.03.08.

A budapesti Hungária-kupát követően Ungvári Attila első doppingtesztje pozitív lett, ezt megelőzően 2011. január közepén a bakui Világkupa utáni doppingvizsgálat eredménye szintén pozitív lett. Mind Ungvári Attila, mind a Magyar Judo Szövetség kérte a B-próba elvégzését, ennek eredménye két-három hét múlva lesz meg.


A sportoló vizeletében talált meghatározó tiltott szer a „stanozolol”, egy tipikusan bodybuilding testépítő szer.

A Magyar Judo Szövetség elkötelezett a sportág tisztasága mellett. A hazai judo történetében ez az első eset, hogy doppingvétség gyanúja vetődött fel.

A Magyar Judo Szövetség kiáll a doppingmentes sport eszméje mellett. Mind a sportot szerető közvélemény, mint mindannyiunk megnyugtatására az elmúlt napokban kilenc válogatott kerettagnál történt mintavétel.

Ungvári Attila a magyar judo sport egyik legnagyobb tehetsége. Értetlenül állunk a történtek előtt. A judo nem doppingérzékeny sport, a vizsgálat kiterjed majd arra is, hogyan kerülhetett a sportoló szervezetébe a tiltott szer, ami tudomásunk szerint nem is segíthette az eredményes szereplést.

Az esettel kapcsolatban a fegyelmi eljárást vagy a Magyar Judo Szövetség, vagy a Nemzetközi Judo Szövetség fogja lefolytatni.

Budapest, 2011-03-08