Karakas Hedvig is a dobogó harmadik fokára állhatott! - 2009.08.27.

Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig (fehérben) bronzérmet nyert a rotterdami világbajnokság csütörtöki versenynapján, s ezzel Ungvári Miklós tegnapi harmadik helye után megvan a második magyar érem Hollandiában.


Az idén Európa-bajnoki bronzérmes Karakas Hedvig (Miskolci VSC) a hatodik mérkőzésén az Ázsia-bajnok japán Macumoto Kaorival szállt szembe, akitől korábban mindhárom találkozójukon – legutóbb májusban, a moszkvai Grand Slam döntőjében – kikapott.

A 19 éves miskolci hölgy mindössze 14 másodpercet töltött a tatamin, ugyanis egy látványos dobással elhajította ellenfelét, mire a bírók rövid tanácskozás végén ippont ítéltek.

Karakas remekül kezdte a napot, hiszen egymás után a dél-koreai Csi Hje Mjungot, az észt Julia Bezkót és a kínai Ma Jing-nant is legyőzte. A legjobb nyolc között aztán kikapott az azeri Kifajat Gaszimovától, a vigaszágon viszont megverte a lengyel Malgorzata Bielakot, így mérkőzhetett a bronzért.

Karakas sikerével megvan a magyar küldöttség második érme, hiszen szerdán Ungvári Miklós is a harmadik helyen végzett, mégpedig a 66 kilósok között.

Ungvári Miklós öccse, a 20 éves Ungvári Attila (Ceglédi VSE) csütörtökön hetedik helyen végzett a 73 kilogrammos súlycsoportban.

A világbajnokság eredményei: KLIKK IDE!

Forrás: Magyar Távirati Iroda, Matusz Endre
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás