Maratoni edzés a Judo Világnapján - 2014.05.09.

Reggeltől estig judóztak hétfőn a Honvéd csarnokában – és szerte a nagyvilágon – a Judo Világnapján, amelyen a Magyar Judo Szövetség kitüntetésekkel jutalmazta a sportág támogatóit.


Dr. Tóth László MJSZ-elnök a Magyar Judóért kitüntetés arany fokozatával díjazta a májusi, budapesti Európa-bajnokságon kiemelkedő támogatást nyújtó Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárát, Simicskó Istvánt – nevében a minisztérium képviselője, Kiss Norbert helyettes államtitkár vette át a díjat; Szabó László Zsoltot, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatóját, továbbá Baji Csabát, az MVM elnök-vezérigazgatóját, akinek képviseletében dr. Kovács Antal olimpiai bajnok, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója vette át az elismerést.

 

 

„Ez a magyar judóban adható legmagasabb kitüntetés, közös munkánkat az európai szövetség is elismerte, amikor az eddigi legjobban megrendezett Eb-nek nevezte a budapestit” – jelentette ki dr. Tóth László, hozzátéve, hasonló támogatásban bízik a jövő június 20-án és 21-én sorra kerülő budapesti olimpiai kvalifikációs Grand Prix-n is.

A Tüzér utcai rendezvényen – amelynek jelszava az állhatatosság – 9-től 21 óráig a tatami közepén a judósok felváltva mutattak be dobásokat, körülöttük pedig folyamatosan tréningek zajlottak. Az MJSZ fővárosi és vidéki klubok judósait is meghívta, akik délelőtt és délután is megküzdhettek példaképeikkel, ugyanis a válogatott két keretedzést is tartott a nap folyamán.

A Nemzetközi Judo Szövetség harmadik alkalommal rendezte meg a sportág ünnepét az 1938-ban elhunyt alapító, a japán Kano Dzsigoro (Jigoro Kano) születésnapján. A budapesti rendezvény mellett világszerte több helyszínen, Magyarországon többek között Ajkán, Homokmégyen, Nemesvámoson, Pápán és Szombathelyen is edzésekkel ünnepelték a Judo Világnapját.

 

vilagnap-hir

 

Forrás: Magyar Távirati Iroda
Matusz Endre
Fotó: Róth Tamás