Özbas Szofi aranyérmes az ifjúsági olimpián Buenos Aires-ben! - 2018.10.08.

Özbas Szofi szerezte a magyar küldöttség harmadik aranyérmét a Buenos Aires-ben zajló ifjúsági olimpián. A 63 kilogrammos judósunk négy győzelmet aratott a dobogó legfelső fokáig vezető út során.

Özbas Szofi (fehérben) bearanyozta a napunkat Buenos Aires-ben

A harmadik ifjúsági olimpia judotornájának első versenynapján fehérorosz, azeri és venezuelai bajnokot avattak, a második napon viszont végre magyar judósért is szoríthattunk.

A Ceglédi VSE ifjúsági Európa-bajnoka, Özbas Szofi indult a 63 kilogrammosok küzdelmeiben. Szofi már állt a korosztályos világbajnoki dobogón is, tavaly Chilében volt bronzérmes – de még az 52 kilogrammosok között. A két súlycsoportnyi ugrás komoly feladat, de Bíró Norbert tanítványa már több tornagyőzelemmel és egy Európa-bajnoki bronzéremmel jelezte, hogy megbirkózik ezzel is.

Buenos Aires-ben Rachel Krapman volt a magyar lány első ellenfele. A kanadai versenyző az 57 kilogrammosok közül érkezett (az ifiolimpián csak „minden második“ súlycsoportban rendeznek küzdelmeket), de nemcsak e tekintetben volt súlycsoportnyi különbség a két judós között – Özbas Szofi kevesebb mint három perc alatt túl volt olimpiai premierjén, eközben kikényszerített egy intést Krapman számára, s begyűjtött egy vazarit, majd egy ippont.

A negyeddöntőben már sokkal „nagyobb falat“ következett: a világranglista harmadik helyezettje, a súlycsoport Európa-bajnoka, Marin Visser. A holland lány sem tudta feltartóztatni reménységünket, ezúttal kettő és fél perc kellett az ippon eléréséhez.

Az elődöntőben az az Alessia Corrao volt Özbas Szofi ellenfele, akivel néhány hete egymás mellett állhattak az Európa-bajnoki dobogó harmadik fokán. Ezúttal a magyar versenyző tudta maga felé billenteni a mérleg nyelvét, vazarival nyerte az összecsapást, s ezzel bejutott az ifjúsági olimpia döntőjébe.

A fináléban a világelső, a tunéziaiak Afrika-bajnoki aranyérmese, a világbajnoki ötödik helyezett Marjem Klifi várt a magyar lányra. Özbas Szofi nagyot harcolt a remélt sikerért: a hosszabbításban valóban aranyat ért az aranypont, Klifi kopogással jelezte, hogy feladja a küzdelmet.

Ezzel Özbas Szofi lett a magyar küldöttség harmadik aranyérmese, egyben a judosport második magyar ifjúsági olimpiai bajnoka a fiataloknak kiírt fiatal esemény történetében.

Forrás: Judoinfo
Fotó: IJF, Gabriela Sabau; MOB
Eredmények: KLIKK IDE!