Pályázati felhívás keretedzői munkakör ellátására - 2010.12.02.

A Magyar Judo Szövetség elnöksége 2010. december 1-jei ülésén döntött, hogy pályázatot hirdet a korosztályos válogatottak edzői tevékenységére, napi négy órás mellékállásban.


A pályázat beküldése a Magyar Judo Szövetség címére, levélben, faxon vagy e-mail-en. A pályázat beküldési határideje: 2010. december 20.

A pályázat célja: 2011. január 1-jétől december 31-ig (évente meghosszabítható) serdülő-ifjúsági, junior női-férfi keretedző (négy fő) megbízása a keretek munkájával. Kérjük megjelölni, hogy mely korosztály és melyik nem edzői munkájára pályázik, több korosztály és mindkét nemet is meg lehet jelölni, rangsorolva.

Juttatások: a Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül havi 70-100 ezer forint nettó, a kiírt nemzetközi versenyekre az utazást, ellátást az MJSZ finanszírozzal.

A pályázat feltételei: pályázatot nyújthat be az az edzői szakképesítéssel (középfokú) rendelkező magánszemély, aki DAN vizsgával rendelkezik, magyar állampolgár. Az érdekelt korosztályban versenyzők felkészítését irányítja, olyan szakember, aki hosszú távon kívánja segíteni a sportága eredményességét, kötelezően részt vesz az edzői továbbképzéseken. Alapfokú számítógép kezelői, és angol nyelvismerettel rendelkezik. A pályázatát az egyesülete is támogatja. Versenyzője nem követett el doppingvétséget. Heti kettő kétórás keretedzés levezetése, az MJSZ titkárságán – a feladattól függően – heti négy-nyolc órai munkavégzés.

A pályázatok elbírálása: 2010-ben az MJSZ vezetősége által, a döntésről midenki írásban értesül.

A pályázathoz szükséges okiratok: szakmai önéletrajz (edzői pályafutás, iskolai végzettség, elért eredmények, szakmai célkitűzések). Edzői végzettségről másolat.

Budapest, 2010. december 2.

A pályázati kiírás: KLIKK IDE!