Tóth Krisztián ötödik helyezést szerzett a bakui világbajnokságon - 2018.09.27.

Tóth Krisztián ötödik helyezést ért el a 90 kilogrammos súlycsoportban a bakui olimpiai kvalifikációs viadalon. A magyar válogatott tizenöt fővel vett részt az egyéni versenyekben, a csapatversenyben a mieink Franciaországgal csaptak össze.

Szabó Csabának nem volt szerencséje az első versenynapon, a sorsolás a világbajnokság első számú kiemeltjét, a japánok üstökösét, Nagajama Rjudzsut sodorta az útjába, tartottunk tőle, hogy Nagysolymosi Sándor tanítványa nem is igazán tud majd számot adni arról, hol tart a felkészülésben.

Szabó Csaba (kékben) rögtön az elején az első kiemelttel került össze

De ezúttal a huszonkét esztendős, junior és ifjúsági világbajnoki címet, és már öt World Judo Tour-tornagyőzelmet (legutóbb a budapesti Grand Prix-n is ő nyert ebben a súlycsoportban) jegyző Nagajama sem villanthatta meg oroszlánkörmeit, a mérkőzés vezetőbírója ugyanis nagyon hamar, két perc után véget vetett a küzdelemnek, két páros intés mellett Szabó Csaba kapta meg a harmadik büntetést – megítélésünk szerint ez a párharc nem igényelt volna ilyen mértékű beavatkozást.

A 48 kilogrammosok között induló olimpiai és világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok Csernoviczki Éva a kétszeres Grand Slam-érmes orosz Giljazovával csapott össze az első mérkőzésén. Giljazova kellemetlen emléket hagyott maga után az augusztusi budapesti GP-n, ahol a legjobb nyolc közé jutásért egy vazarival le tudta győzni az Ippon Judo Tatabánya csillagát.

Csernoviczki Éva (fehérben) visszavágott az orosz Giljazovának

Itt volt a lehetőség a visszavágásra, ám Giljazova nagyon kellemetlen ellenfélnek bizonyult. A hosszabbításba torkolló csata végül bírói döntéssel ért véget, két-két intés után az orosz kapta meg a harmadikat, győzött Csernoviczki Csaba lánya-tanítványa! A legjobb nyolc közé jutásért az orosznál valamennyivel könnyebb ellenfélnek ígérkezett a portugál Costa, igaz, a huszonegy esztendős judokának is vannak már komoly eredményei, hiszen az idei agadiri GP-n ezüstérmet szerzett, Antalyában pedig Grand Prix-győztes lett.

Csernoviczki Évával korábban nem találkozott, ennek jegyében az első néhány másodperc az „ismerkedéssel” telt. Az első intést Costa kapta, majd a bíró mindkét versenyzőnek ítélt egy újabbat. Egyik judós sem engedte, hogy a másik fogást találjon, majd a portugál harcolt ki egy büntetést indításaival. Már a hosszabbításra készültünk, egyetlen másodperc volt hátra a négy perből, amikor a bíró a harmadik intést is kirótta a tatabányai sportolóra, megfosztva ezzel a továbbjutás lehetőségétől.

„Az ellenfelemnek volt két indítása, és közben lejárt az idő – idézte fel Csernoviczi Éva keserűen a történéseket az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának, Matusz Endrének. – Talán igazságosabb lett volna, ha hagyják aranypontig menni a küzdelmet, hogy dobással döntsük el. Nagyon felpörgött a judo, hamar osztják az intéseket, a négy perc nem olyan sok egy világbajnokságon, főleg ha két azonos szintű versenyző küzd meg egymással. Jobb lett volna ipponnal kikapni, mert akkor azt mondom, hogy jobb volt az ellenfél.” A kétszeres Európa-bajnok Costáról elmondta, edzőtáborokból ismeri a portugált, és az volt a taktikája, hogy lefogja riválisa jobb kezét. Kifejtette, amikor ez sikerült, akkor uralta a mérkőzést, ám amikor Costa meg tudta fogni a hajtókáját, akkor próbálkozott válldobásokkal. „Nem végeztem elöl itt a világbajnokságon, ez azt jelenti, hogy muszáj mennem versenyekre pontokat gyűjteni – tért rá az olimpiai kvalifikációs sorozat folytatására. – Hosszú menetelés lesz még, bízom benne, hogy ott leszek Tokióban.”

A férfi 66 kilogramm és a női 52 kilogramm küzdelmei szerepeltek a programban a bakui világbajnokság második versenynapján. Indulóink közül harcos meccsel kezdte világbajnoki szereplését a junior Európa-bajnok Pupp Réka. Az Atomerőmű SE huszonkét esztendős judósa az izraeli színekben szereplő, korábban bolgár válogatott Temelkovával csapott össze. A felek fiatal koruk ellenére régi ismerősök, hiszen öt évvel ezelőtt egymás ellen döntőztek az utrechti Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Akkor a magyar lány nyert, de azóta volt egy vesztes párharca is Temelkovával, néhány hete a zágrábi Grand Prix-viadalon.

Temelkova ezúttal elsősorban földharcban próbált a paksi lány fölé kerekedni, Pupp Réka viszont a dobásokat erőltette, s végül a hosszabbításban sikerült is pontot érően földre vinni ellenfelét, így győzelemmel kezdte a napot. „Lecseréltették velem a judogi kabátomat, ezért voltam IJF feliratú felsőben, és ezért nem ülhetett oda a tatamihoz edzőm, Braun Ákos” – mesélte az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának, Matusz Endrének Pupp Réka.

Pupp Réka (fehérben) győzelemmel kezdett az izraeli Temelkova ellen

Következett a svájci Tschopp, akiről ugyancsak friss emlékeink vannak: az áprilisi tel-avivi Európa-bajnokságon a remekül harcoló Pupp Réka ellene léphetett tatamira a bronzéremért, ám azt végül a svájci nyakába akasztották. A visszavágáshoz közel állt a magyar versenyző, aki a hosszabbításig több ígéretes indítássaé próbálkozott, ám az aranypontot végül Tschopp húzta be, Pupp réka számára a legjobb harminckettő között fejeződött be a vb. Búcsúja után Pupp Réka kifejtette, hogy ellenfele fokozatosan kerekedett föléje: „A négy perc hajrájában már ő irányított, nekem pedig elment a koncentrációm. Tschopp szépen jött fel, amit tulajdonképpen én szoktam, sajnos most nem sikerült…”

Az 52 kilogrammosok között két indulónk volt, a Mogyi-Bajai JC huszonnégy esztendős versenyzője, az idei belgrádi Európa-kupa győztese, Knetig Emőke a vietnami Nguyen ellen mutatkozhatott be élete első felnőtt világversenyén. A debütálás sajnos nem sikerült túl jól, a tavalyi Ázsia-bajnokság ötödik helyezettje hosszabbításos csatában intéssel nyert, így a bajai sportoló számára véget ért a világbajnokság.

A férfi 66 kilogrammosok között a junor-világbajnoki ezüst- és bronzérmes Gorjánácz Zsolt szerepelt. A BHSE huszonnyolc éves versenyzője a szaúdi Albasi ellen vazari értékű győzelemmel kezdett, a legjobb tizenhat közé jutásért azonban nem bírt az ír Burns-szel, ipponvereséggel búcsúzott a bakui tatamitól. A magyar versenyző szomorúan tárta szét karját a vereség után: „Ugyanazért kaptam ki tőle, mint öt éve. Nagyon nem fekszik nekem a stílusa, balos alapállású, tartja a távolságot, nem tudtam megfogni” – mondta Gorjánácz Zsolt az MTI-nek.

A magyar válogatott rangidőse, a harminchét esztendős Ungvári Miklós kezdte a küzdelmeket a harmadik napon elsőként a mieink közül. Nem is akárhogy! A világbajnokság legnépesebb súlycsoportjában nyolcvankét(!) versenyző szállt harcba az érmekért, olimpiai ezüstérmesünknek így már a legjobb hatvannégy közé jutásért is meccselnie kellett. Ellenfele, a holland Sam van’t Westende két éve, a kazanyi Európa-bajnokságon kiejtette a magyar klasszist, az augusztusi budapesti Grand Prix-n viszont Ungvári Miklós bizonyult jobbnak. Bakuban kiegyenlített küzdelmet hozott kettejük összecsapása, de a ceglédi sportoló végig nagyon koncentrált volt, s a hosszabbításban egy remekül indított kontrával vazari értékű dobást hajtott végre, így továbbjutott.

A következő ellenfél a kétszeres pán-amerikai bajnok Antoine Bouchard volt, aki a budapesti GP-n a hetedik helyig jutott. Bíró Tamás tanítványa a második meccsén is hosszabbításig jutott, de ezúttal is felülkerekedett, s ezúttal is ellenfele indítását fordította a maga javára: vazarival győzött. A legjobb tizenhat közé jutás volt a tét a koszovói Akil Gjakova ellen. Az Ungvári Miklósnál tizenöt évvel fiatalabb Gjakova az idén káprázatos eredményeket ért el, hazája történetében – a férfiakat tekintve – először tudott Grand Slam-tornát nyerni Párizsban, de nyert Grand Prix-t is Zágrábban is.

A magyar judóssal először találkozott. Ez a meccs is hosszabbításba torkollott, de számunkra nem hozott harmadszor is katarzist: a bíró csak a magyar versenyzőt intette, a hosszabbítás tizenegyedik másodpercében harmadik alkalommal, véget vetve erre a napra világbajnoki reményeinknek. Ungvári Miklós példamutató hozzáállással harcolt egész nap, de a legjobb harminckettő között búcsúzni kényszerült.

A háromszoros világbajnoki bronzérmes és háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós feldúltan érkezett az interjúzónába. „A három közül a leggyengébb ellenfél volt a koszovói, de egyszerűen nem voltam ott fejben, ezért is léptem ki kétszer – mondta az MTI helyszíni tudósítójának, Matusz Endrének Ungvári Miklós. – Nem tudtam betartani a taktikai utasítást, kitologatott a szőnyegről, ez kicsit meg is tört, oda kellett volna vágni és kész. A végén térdre vágtam magam, hát sajnos ennyi volt ebben.”

Edzője, Bíró Tamás már némileg higgadtabban értékelte tanítványa bakui teljesítményét. „A sorsolást látva csoda, hogy Miki idáig eljutott, már a hatvannégybe is kellett bemérkőznie, és rendre jó ellenfeleket kapott. Még csak arra sem építhettünk, hogy egy »nyüzüge« ellen bemelegszik– kezdte a ceglédi tréner. – Az első két meccs alapján úgy láttam, hogy nincs topformában, mert nyögvenyelős mérkőzések voltak, igaz, Eb-ötödikkel és olimpiai ötödikkel küzdött meg. Az idegesít, hogy a koszovói semmit sem csinált, Miki viszont nem merte megfogni, aztán amikor a végén már »meg volt pilledve« az ellenfél, akkor már csak egy dobásra kellett volna összeszedni.”

Bíró Tamás elmondta, győzelem esetén a folytatásban a kazah Ázsia-bajnok jött volna Ungvárinak, aztán pedig a nyolc között a címvédő japán, így az ötödik-hetedik helynél jobbat eleve nem lehetett elvárni tőle. „Nagyon kellett volna az olimpiai kvalifikációban ez a helyezés is, mert egy Grand Prix-érmet ért volna pontszámban. Ezzel együtt egyik bírói ítélettel sem lehetett vitatkozni, sajnos Miki taktikailag rontotta el ezt” – tette hozzá Bíró Tamás.

Szabó Frigyest (fehérben) az ukrán Komula állította meg

Ugyanebben a súlycsoportban, a 73 kilogrammosok között lépett tatamira a budapesti Grand Prix bronzérmese, Szabó Frigyes, aki Ungvári Miklósnál kicsit kedvezőbb sorsolást kapott. Annyiban legalábbis, hogy erőnyerőként kezdhetett, majd a nem túl jelentős eredménysorral rendelkező szaúdi Hamad ellen már a legjobb harminckettő közé jutásért meccselhetett. Alig fél perc után Hamad fájdalmas kiáltással jelezte, hogy sérülést szenvedett, véget is ért a párharc.

Következett az ukránok U23-as Európa-bajnoki bronzérmese, Artyom Komula, aki az egyetlen korábbi párharcukat, a 2016-os budapesti Grand Prix-n megnyerte. Ezúttal is az ukrán nyert, de Szabó Ferenc fia-tanítványa igen kiélezett csatára kényszerítette: az első négy perc nem hozott döntést, intést sem kaptak a felek, majd a hosszabbítás második percében Komula döntésre tudta vinni a dolgot, s ezzel ő jutott tovább a legjobb tizenhat közé. A huszonnégy éves magyar versenyző érthető csalódottsággal értékelt az MTI-nek: „Belülről teljesen úgy éreztem, hogy sikerült megkontráznom, és kapok rá legalább egy vazarit. Két éve a budapesti GP-n is ő nyert, akkor belső combbal tudott megdobni, de most azt hittem, hogy a kezemben van a meccs” – mondta Szabó Frigyes, aki így helyezetlenül zárta a vb-t.

Hideg zuhanyként ért bennünket az 57 kilogrammos Karakas Hedvig rajtja: a BHSE világbajnoki bronzérmese két vazarival vereséget szenvedett az észak-koreai Kimtől. Keveset tudtunk az ellenfélről, hiszen az észak-koreaiak ritkán vesznek részt a Judo World Tour eseményein, de az sokat elárult, hogy az idei Ázsiai Játékokon Kim ezüstérmes volt. A tatamin pedig azt is bemutatta, mit tud: óvatos kezdés után két jól előkészített akcióval lepte meg Toncs Péter lábát fájlaló tanítványát, aki így korai búcsúra kényszerült.

Az elmúlt két évben kétszer is műtött Karakas Hedvig könnyeivel küszködve tekintett vissza rövid vb-szereplésére: „Az első nyitásomnál megreccsent a lábam, reménykedem, hogy tartotta a kötés, és nem szakadt el a térdem – mondta az MTI-nek. – Az utóbbi egy hónapban nem tudtam annyit judózni, mint amennyit kellett volna, de volt már ilyen a pályafutásom során. Jól éreztem magam, amikor ideértünk, jól fogytam, ugyanakkor tudtam, hogy nem az igazi a térdem, mert ha az ember belerúg egy labdába, és fáj, akkor az azt jelenti. Ezzel együtt bizakodtam benne, hogy valami összejön. Hát nem jött össze…”

A magyar színeket vasárnap egyedül Ungvári Attila képviselte. A Ceglédi VSE 81 kilogrammos judósa nagyon nehéz feladattal találta szemben magát: mindjárt az első mérkőzésén a súlycsoport aktuális Európa-bajnokával, az izraeli Sagi Mukival kellett össtecsapnia. Európa-bajnoki bronzérmesünk nagy küzdelemre kényszerítette riválisát, egy kívülről nagyon csúnyának látszó fojtást is kibekkelt, így eljutott a hosszabbításig. Mindkét félnek két-két intése volt, az idegek csatáját végül Maki nyerte meg. A sors néha nagyon igazságtalan, Ungvári Attilának ezzel véget is ért a világbajnokság.

„Nem éreztem, hogy bármivel meg tud lepni, kiegyenlített volt a négy perc, talán hiányzott az, hogy lefogjam a jobb kezét – értékelt a huszonkilenc éves Ungvári Attila az MTI helyszíni tudósítójának, Matusz Endrének. – Próbáltam aktívnak mutatkozni, mozgatni őt, de a végén ráléptem erre a dobásra. Ezt nagyon jól csinálja az izraeli, fel is készített rá az edzőm, de egy pillanatra kikapcsolt az agyam.”

Fantasztikus kitartásról tett tanúbizonyságot Tóth Krisztián, aki harminchét percnyi tiszta küzdelmi idő után, hat mérkőzést vívva szerezte meg az ötödik helyezést a bakui világbajnokságon.

Tóth Krisztián (balról) rendkívüli erőfeszítéseket tett Bakuban

Igazán rögös utat jelölt ki a sors(olás) Tóth Krisztián számára a bakui világbajnokságon, hiszen a kazahok négyszeres Ázsia-bajnoki érmese, Iszlam Bozbajev várt rá mindjárt az első mérkőzésen – akitől az idei tuniszi Grand Prix döntőjében vereséget szenvedett. Az első percben a földharcot erőltette a kazah, fojtással próbálkozott, de szerencsére ezzel el is lőtte a puskaporát. Ettől kezdve Tóth Krisztián kézben tartotta a mérkőzést, taktikusan menedzselte egészen Bozbajev harmadik intéséig, s ezzel kiharcolta a legjobb harminckettő közé jutást.

A folytatás sem ígérkezett egyszerűbbnek, hiszen a hazaiak egyik reménysége, a junior-világbajnoki bronzérmes, már kilenc IJF World Tour-éremmel rendelkező Mammadli Mehdiyev következett. Valamelyest mellettünk szólt, hogy Tóth Krisztián tavaly kétszer is legyőzte Mehdiyevet, előbb a budapesti világbajnokságon, majd a szentpétervári World Judo Masters küzdelmei során. A hazai pályán harcoló Mehdiyev nagyon agilisan kezdett, a Pénzügyőr SE judósa az első másodpercekben menekült az összekapaszkopdásokból, intést is kapott érte. A következő percekben is Mehdiyev vette fel előbb a fogásokat, Tóth Krisztián viszont szépen lassan „belemelegedett”, s a negyedik perc végére kiegyenlítette az intésel számát (2–2). A hosszabbításban aztán a magyar versenyző tudott dobni, vazarit kapott rá, s ezzel bejutott a legjobb tizenhat közé.

A lengyel Rafal Kozlowski következett. Az U23-as Európa-bajnoki bronzérmes cseh és finn riválisát legyőzve jutott el idáig, számunkra ez volt az első mérkőzés, amelyen „tisztán” a magyar judós számított esélyesnek. A tatamin ez meg is látszott, a lengyel két intést is kapott a négy perces küzdelmi idő alatt, de akciópontot nem sikerült szerezni ellene. Egészen a hosszabbítás első percének végéig, amikor Tóth Krisztián megkapta a győzelmet és továbbjutást érő vazarit. Ezzel a magyar csapatból elsőként bejutott a legjobb nyolc közé, a délutáni programba – persze, bíztunk benne, hogy nem elégszik meg ennyivel.

A sötét ló, a mindössze huszonegy esztendős, de az idei párizsi Grand Slam-tornán már dobogós német Trippel várt Tóth Krisztiánra. Eduard Trippel a nap egyik nagy meglepetését szolgáltatta a topfavorit grúz Gviniasvili legyőzésével, ráadásul az idáig vezető mindhárom meccsén ipponnal nyert – miközben Tóth Krisztián háromszor is túlórázott. És még azt is hozzá kell tennünk, hogy az eddigi két összecsapásukat egyaránt Trippel nyert meg 2017-ben… A német üstökös lángolását Pánczél Gábor tanítványa csillapította le. Trippel nagyon lendületesen kezdett, de az első perc rohamai után fokozatosan Tóth Krisztián került fölénybe. A negyedik perc végén egyetlen intés szerepelt a táblán, Trippel neve mellett. Aztán a magyra judós egyre másra indította a dobásait, a német láthatóan teljesen elfáradt, mégis, a nyolcadik perc végéig kellett várnuk arra, hogy megkapja a harmadik intését is.

Tóth Krisztián bejutott az elődöntőbe, ahol a grúz származású, spanyol színekben versenyző Nikoloz Sherazadishvili várt rá. A felek 2014 óta igen jól ismerik egymást, akkor a junior-világbajnokság döntőjében a magyar judós bizonyult jobbnak. Azóta is csak Tóth Krisztián győzelmeit jegyezték fel a spanyol ellen, legutóbb az augusztusi budapesti Grand Prix elődöntőjében. Sherazadishvilit nagyon fűtötte már a visszavágás iránt vágy, bőven volt törleszteni valója felénk. Jól is kezdett, két intést is kicsikart Tóth Krisztián számára, de lépéselőnyben már nem vállalt sokat, csak várt a megfelelő pillanatra. A hosszabbításban a magyar judósnak már nem volt hibázási lehetősége, mennie kellett előre, de csak egy intést tudott ledolgozni, aztán a mérkőzés hetedik percének elején ismét Tóth Krisztián indított, Sherazadishvili viszont jól kontrázott, s vazarival bejutott a fináléba.

Tóth Krisztián a bronzéremért léphetett tatamira a súlycsoport japán bajnoka, Nagaszava Kenta ellen. Az előjelek nem mellettünk szóltak, hiszen a Pénzügyőr SE csillaga ezen a napon már csaknem huszonkilenc(!) percnyi tiszta küzdelmi időn volt túl, amíg ellenfele tíz perccel kevesebbet küzdött. Ezen kívül az egymás elleni mérleg sem felénk billent, hiszen 2017-ben Nagaszava kétszer is legyőzte a huszonnégy éves magyar judóst. A bronzmeccs végül majdnem nyolc percig tartott, pedig Nagaszava már az elején vazaris előnybe került, Tóth Krisztián azonban – ahogyan ezen a napon minden mérkőzésén – rengeteget tett azért, hogy nyerjen. Visszahozta a sírból a meccset, vazaival egyenlített, s a hosszabbításban is megőrizte egy intésnyi „minielőnyét”. Az utolsó lépést azonban nem sikerült megtenni, az aktívabb magyar dobása végén Nagaszava a hátára fordította ellenfelét, s ippont kapott érte.

Tóth Krisztián egészen bámulatos teljesítményt nyújtott a nap során, harminchét percnyi tiszta küzdelmi idő mellett négy meccset nyert, kettőt elveszített, s így az ötödik helyen végzett. Sorozatban az ötödik világbajnokságán került be a legjobb nyolc közé (2013-ban ötödik, 2014-ben ezüstérmes, 2015-ben hetedik, 2017-ben és az idén ismét ötödik lett), egy ilyen sorozat pedig csak a legnagyobbakra jellemző. És még csak huszonnégy esztendős…

A férfi 100 kilogrammos súlycsoport küzdelmeiben Ohát Zalán képviselte a színeinket, s a Budaörsi SC judósa a papírformának megfelelően győzelemmel mutatkozott be a bakui világbajnokságon: ipponnal jutott túl a Burundiból érkező Nihozekón.

 

A legjobb tizenhat közé jutásért már komolyabb ellenfél várt az idei madridi European Open aranyérmesére, a kétszeres Európa-kupa győztes szerb Doszen személyében. A négy perces küzdelmi idő alatt nem jutottak dűlőre a felek, a hosszabbításban pedig – talán nem az elfogultság mondatja – Ohát Zalán volt az aktívabb, ám egy nem megfelelően előkészített dobásnál Doszen hátára fordította a magyart, s vazarit kapott érte. „Önbizalmat adott, hogy már kétszer megvertem őt, és most is úgy éreztem, hogy kézben van a meccs. A golden score-ban kitámasztottam, azt hittem, hogy állás-föld átmenet lesz, de ellenfelem megkapta a vazarit” –  összegzett az MTI-nek a 22 éves magyar judós.

A nők 78 kilogrammos súlycsoportjában az U23-as Európa-bajnoki bronzérmes Salánki Evelin a kétszeres kontinensbajnoki bronzérmes ecuadori Chala ellen kezdett. A dél-amerikai versenyző próbálkozott kiemeléssel, de a BHSE judósa jól avatkozott közbe, s az ippon a miénk lett. A legjobb nyolc közé jutásért a hollandok nagyágyúja, a világranglista első helyezettje, Guusje Steenhuis volt Salánki Evelin ellenfele. A holland már három Európa-bajnoki érmet nyert, de a világbajnokságokon mindeddig nem állhatott fel a dobogóra, óriási tervekkel érkezett Bakuba. Ezek megvalósítását Salánki Evelin nem tudta megakadályozni, ipponnal nyert Steenhuis, így ő jutott tovább.

„Három hete, edzés közben megsérült a belső oldalszalag a térdemben. Borogattam, valahogy rendbe raktam, de amikor most eldobtam az ecuadorit, megint megreccsent. Hidas doktor úr le akart beszélni arról, hogy kimenjek a ranglistavezető holland ellen, de én meg akartam próbálni, mégiscsak vébén vagyok. Összekötöttük, úgy érzem magam, mint egy robotzsaru” – mondta Salánki Evelin az MTI helyszíni tudósítójának, Matusz Endrének, hozzátéve, nem állítja, hogy egészségesen legyőzte volna Steenhuist, de biztosan tovább bírta volna ellene.

Salánki Evelin (kékben) ipponnal nyerte az első mérkőzését

A holland aztán meg sem állt a világbajnoki döntőig, ahol ismét találkozott egy magyarral, hiszen a fnálét kitűnő nemzetközi bírónk, Gosztonyi Balázs vezette. Az arany azonban továbbra is álom marad Steenhuis számára, hiszen a hosszabbításban teljesen elkészült erejével, s a japán Hamada megszerezte hazájának hatodik világbajnoki aranyérmét Bakuban.

A végére egy indulónk jutott, a néhány napja junior Európa-bajnoki címet szerző Szigetvári Mercédesz. A Mogyi-Bajai Judo Club versenyzője a sorsolásnál a pán-amerikai bajnok brazil Souzát kapta, akit nem tudott feltartóztatni, földharcban vereséget szenvedett.

A magyar csapat kénytelen volt feladni egy súlycsoportot, hiszen az 57 kilogrammos egyéni küzdelmekben Karakas Hedvig megsérült. Ez egyben azt jelentette, hogy a franciák számára elegendő három összecsapást megnyerni a továbbjutásért (0–1).

Az első párharcban az immár háromszoros világbajnok Agbegnenou nézett farkasszemet Gercsák Szabinával. A DVTK-Miskolci JC fiatalja aztán alaposan meglepte az egész világot, pazar dobással ippont ért el a franciák megaklasszisa ellen. Igazi bravúr, a hátrányunk ezzel az első meccsen el is tűnt! (1–1)

A világbajnoki ezüstérmes, itt, Bakuban egyéniben ötödik helyezett Tóth Krisztián következett Aurelien Diesse ellen. Diesse a súlycsoport egyik nagy meglepetését okozta azzal, hogy emlékezetes összecsapáson legyőzte a szerbek világbajnokát, Majdovot. A Pénzügyőr SE 90 kilogrammos versenyzője nem engedte ki a kezéből a meccset, egy vazarival előnyt szerzett, s ezt meg is őrizte a meccs végéig (2–1).

Egy újabb klasszist küldtek csatába a franciák, az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Audrey Tcheumeo személyében, Szigetvári Mercédesz ellen. A Mogyi-Bajai Judo Club junior Európa-bajnoka igyekezett felvenni a harcot rutinosabb ellenfelével, az első rohamokat ki is állta, az utolsó percben pedig már intették is a franciát, akinek fogyott a levegője. A hosszabbítás második percében aztán előbb a bajai judóst intették, majd rögtön utána Tcheumeo kapott sidót. A harmadik perc magyar intéssel kezdődött, s a végletekig kiélezett párharc két rossz indítási kísérlet után Szigetvári Mercédesz harmadik intésével fejeződött be. Közel volt az újabb bravúr… (2–2)

Bor Barna lépett tatamira, a tavaly novemberi marrakesi világbajnokság után először. Az Atomerőmű SE abszolút világbajnoki ezüstérmese a franciák 100 kilós olimpiai bronzérmese, Cyrille Maret ellen küzdhetett. A francia egy véleményes akcióra vazarit kapott, aztán ki is bekkelte a hátralévő másfél percet. Ezzel ismét a franciák kerültek előnybe, de a döntés az utolsó párharcra maradt (2–3).

A budapesti Grand Prix-viadalon bronzérmes Szabó Frigyes ellenfele a tavalyi düsseldorfi GP-n harmadik helyezett Guillaume Chaine volt. A francia kezdett harcosabban, a második percben intették a Leányvár SE judósát, de aztán a magyar versenyző kezdett ráérezni, mit kell tennie, s vissza is kapta az intést. Már csak két másodperc volt hátra, amikor Chaine le tudta dönteni Szabó Frigyest, a számunkra gyilkos pillanatra időzített vazari a franciák győzelmét jelentette (2–4).

Nem sikerült a bravúr, pedig nagyon jól rajtoltak a mieink. A magyar válogatott ezzel nem tudott bejutni a legjobb nyolc közé, így nem kapott javítási lehetőséget sem. A világbajnoki aranyérmet végül Japán szerezte meg, Mongólia, Azerbajdzsán, Korea és Franciaország legyőzésével. Az ezüstérem a franciáké lett, a dobogó harmadik fokán pedig Oroszország és az egyesült Korea csapata állhatott.

Forrás: MTI, Matusz Endre, Judoinfo
Eredmények: KLIKK IDE!

Fotó: IJF, Alenezi Fawaz, Gabriela Sabau, Maryna Mayorova