Ungvári Attila ötödik helyezést ért el a tyumenyi Grand Slam-tornán

A Közgép-Ceglédi VSE 81 kilogrammos versenyzője egyedüli magyar indulóként két győzelemmel és két vereséggel az ötödik helyen végzet a tyumenyi Grand Slam-viadalon.


Kitűnően kezdte a napot a ceglédi judós, első mérkőzésén ipponnal győzte le a svéd Victor Busch-t, majd az argentin Emmanuel Lucenti sem okozott gondot számára. Az elődöntőben a hazai pályán versenyző Aszlan Lappinagovval szorgosan gyűjtötték az intéseket, az ötperces küzdelmi idő végén mindkét versenyző három-háromnál sidónál járt, következhetett a ráadás. Az aranypontért zajló csatában sajnos Bíró Tamás tanítványa szerzett egy újabb intést, így az arany helyett a bronzéremért csatázhatott tovább.

A harmadik helyért zajló küzdelemben Ungvári Attila ismét egy orosszal, Sztanyiszlav Szemjovovval mérkőzhetett meg, ám ezúttal nem sikerült megszerezni a győzelmet. A Budapest Grand Prix után tehát egy értékes Grand Slam-ötödik helyezéssel gazdagodott a kisebbik Ungvári testvér.

A tyumeni Grand Slam idén is japán fölényt hozott, kilenc arany-, két ezüst- és három bronzéremmel végeztek az éremtáblázat élén. Mögöttük Oroszország (3, 10, 15) és Svédország (2, 0, 2) foglalta el a dobogós helyeket.

Forrás: Judoinfo.hu
Fotó: IJF, Marina Mayorova
Eredmények: KLIKK IDE!