World Judo Masters 2011: három magyar bronzérem! - 2011.01.16.

Ungvári Attila, Csernoviczki Éva és Joó Abigél is bronzérmet szerzett az olimpiai kvalifikációs sorozat bakui versenyén, a 200 ezer dollár összdíjazású Mesterek Tornáján.


A World Judo Masters első versenynapján a 73 kilogrammban szereplő Ungvári Attila (Restart-Ceglédi VSE) egy brazil, majd egy francia riválist győzött le, az elődöntőben viszont nem bírt az orosz Manszur Iszajevvel.

Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya) előbb egy belga, majd egy dél-koreai judóst is ipponnal vert. A fináléba kerülésért rendezett mérkőzésén a japán Jamagisi Emi ellen nem tudott értékelhető akciót bemutatni, mint ahogy ellenfele sem, így a bírók döntöttek, akik az ázsiai versenyzőt látták jobbnak.

Vasárnap Joó Abigél (78, KSI SE) az első körben erőnyerő magyar versenyző a nyolc között legyőzte a francia Audrey Tcheumeót, az elődöntőben azonban nem bírt a szintén francia Celine Lebrunnel.

A harmadik helyért mindhárman 2000-2000 eurót kaptak.

A viadalon indult másik két magyar judós közül Karakas Hedvig (57, Miskolci VSC) egy győzelemmel és egy vereséggel ötödik lett, míg Ungvári Miklós (66, MTK-Erzsébetváros) az első meccsén kikapott.

A bakui viadal az olimpiai kvótaszerzés szempontjából a világbajnokság után a második legponterősebb. A tornán csak a világranglista első tizenhat helyezettje vehetett részt.

Forrás: Magyar Távirati Iroda
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás

A bakui World Judo Masters eredményei: KLIKK IDE!