Héraklész Gála: húszéves jubileum a Puskás Arénában
Huszadik alkalommal rendezték meg az utánpótlássport éves díjátadó ünnepségét, a Héraklész Gálát. A jubileumi eseményt ezúttal az impozáns Puskás Arénában tartották. Hét kategóriában 130 díjat osztott ki a fiatal sporttehetségeknek és edzőiknek a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága. A díjazottak között volt Sipőcz Richárd, a győri Széchenyi Egyetem SE U23-as Európa-bajnoka is (edzője Gyimes Nikolett).
A Héraklész Program húsz évvel ezelőtt indult azzal a céllal, hogy az utánpótlás-nevelés a korábbi forráshiányos évtized után kiemelt figyelmet és állami támogatást kapjon, hiszen a felnőtt eredményesség záloga a jól képzett és nagy létszámú utánpótlásbázis. A programnak köszönhetően a kétezres évek elején az utánpótlás-nevelésbe bekapcsolódó sportoló gyerekek létszáma látványosan emelkedett. A kezdetekkor 13 sportág szerepelt a támogatottak között, 2022-re ez a szám 22-re nőtt, a Sportért Felelős Államtitkárság jelenleg 1700 korosztályos válogatott felkészítését és versenyeztetését segíti.
A húszéves jubileumát ünneplő Héraklész Gálának a Puskás Aréna VIP terme adott otthont, és most először a rendezvény történetében a Sportért Felelős Államtitkárság YouTube-csatornáján élőben lehetett nyomon követni az eseményeket.
A díjátadó gálát dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár nyitotta meg, aki a Héraklész Program jelentőségéről beszélt. „A Héraklész Programba csak a legtehetségesebb fiatal sportolók kerülhetnek be, akik felnőtt korba érve is a csúcsra vágynak. Talán az itt ülőknek is biztató adat, hogy a legutóbbi két nyári és téli olimpián a kvalifikációt szerzett sportolók több mint 75 százaléka részese volt a programnak. A Héraklész erejét jelzi továbbá, hogy a mostani díjazott sportolók közé szinte csak és kizárólag világbajnoki érmekkel lehetett bekerülni” – emelte ki köszöntőjében dr. Schmidt Ádám.
„A világösszevetésben is az egyik legerősebb nemzeti utánpótlás-nevelési programnak, a Héraklész Programnak számtalan nagyszerű sporthősünket, olimpiai-, világ-és Európa-bajnok, magyar bajnok és sokszoros válogatott sportolókat köszönhetnünk” – jelentette ki dr. Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, volt ifjúsági és sportminiszter. Hozzátette: köszönet illeti azokat, akiknek a közreműködése nélkül nem jöhetett volna létre két évtizeddel ezelőtt a Héraklész Program, illetve a Program fejlesztésében és végrehajtásban résztvevő edzőket és sportvezetőket is. „Gratulálok a mai díjazottaknak, a 2022-es esztendőben legkiválóbb teljesítményt nyújtó sportolóknak” – tette hozzá Deutsch Tamás.
A Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében dr. Bartha Csaba zárta a beszédek sorát, aki az utánpótlás- nevelés fontosságát hangsúlyozta. „Az olimpiai bizottság számára mindig is fontosak voltak a fiatal sportolók, a felkészítőik, a műhelyek, amelyekben edződnek. Hiszen ezek közül a fiatal tehetségek közül kerülnek ki először az ifjúsági olimpiai multisportesemények magyar résztvevői, majd az olimpikonok” – fogalmazott a MOB operatív igazgatója.
A beszédek után következett a díjátadó gála, ahol hét kategóriában 130 díjazott részesült elismerésben. Díjat adott át Dr. Schmidt Ádámon, dr. Deutsch Tamáson és dr. Bartha Csabán kívül dr. Korom Renáta jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár, Kurtán Krisztina gazdálkodási ügyekért felelős helyettes államtitkár, Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár és dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet egykori főigazgatója. Ötkarikás aranyérmeseink közül díjátadóként szerepelt Hadvina-Bodonyi Dóra, Risztov Éva, Darnyi Tamás és Märcz Tamás, továbbá az olimpiai bronzérmes férfi vízilabda-válogatottunk klasszisa, Manhercz Krisztián. Szintén ott volt a díjátadók között a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának tagja, vb-bronzérmes gátfutó, dr. Baji Balázs, valamint Madarász Viktória EB- bronzérmes gyalogló, akinek idén augusztusban szurkolhatunk majd a hazai vb-n.
Az egyéni sportág női csapat kategóriában négyes megosztott első helyet hirdettek. Első helyezett lett a 2022-ben 500 méteren ifjúsági világ- és Európa-bajnok női kajaknégyes: Kiskó Réka, Nemes Réka, Rugonfalvi-Kiss Janka és Szegedi Angelina Judit.
A 2022-ben csapatban szerzett világbajnoki és Európa-bajnoki címekkel első díjban részesült a női öttusa csapat: Bauer Blanka, Erdős Rita és Eszes Noémi.
Az ifjúsági úszó világbajnokságon két számban, 4x100 és 4x200 gyorson is győztek, ezzel pedig az egyéni sportágak női csapat kategóriájában szintén odaértek az első helyre a kétszeres ifjúsági világbajnok gyorsváltó tagjai: Ábrahám Lilla Minna, Gyurinovics Lili, Molnár Dóra és Pádár Nikolett.
Szintén első helyezett lett a kategóriában az 500 méteren ifjúsági világ-és Európa-bajnok kenupáros: Kiss Ágnes Anna és Molnár Csepke.
„Sikeres évet zártam és örülök, hogy együtt indulhattunk párosban a világbajnokságon” – emelte ki Molnár Csepke, majd Kiss Ágnes Anna hozzátette: „Egyébként nem ez volt az első alkalom, hogy együtt eveztünk, kis korunkban már párosoztunk, de óriási élmény volt a közös versenyzés.
Az Egyéni sportágak férfi csapat kategóriájának győztese az 500 méteren ifjúsági világbajnok és Európa- bajnoki ezüstérmes férfi kajaknégyes, melynek tagjai: Hidvégi Hunor Tamás, Hidvégi Zalán Imre, Keller Gergő Zoltán és Ozsgyáni Bence Alex. „Nagyon örültünk a fiúkkal az első helyezésnek, motiváló érzés a Héraklész-díj elnyerése. Az elkövetkezendő években is szeretnénk hasonlóan eredményesek lenni” – mondta Hidvégi Hunor Tamás.
Nagy volt a verseny, így megosztott első hely született az Egyéni sportág mix csapat kategóriában is. Az egyik díjazott az ifjúsági világbajnokságon 500 méteren aranyérmes kajakpáros, Tölgyesi Flóra és Kollek Bálint, a másik pedig az ifjúsági úszó vb-n aranyérmes 4x100 m mix gyorsváltó, Ábrahám Lilla Minna, Gyurinovics Lili, Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Bóna Benedek, Magda Boldizsár és Mészáros Dániel. „Nagyon pozitív élmények fűznek a vb-győzelemhez, hiszen ez volt az első világbajnoki címem Tölgyesi Flórával. Ráadásul Szegeden, hazai közönség előtt nyerhettünk, ami külön élmény volt számomra. 2023-ra kitűzött célunk, hogy kijussunk az ifjúsági Európa-bajnokságra és az ifjúsági világbajnokságra, és ott minél jobb helyezéseket érjünk el” – fogalmazott Kollek Bálint.
A 2022-es év legjobb csapata, klasszikus női csapatsport kategóriában a világbajnok U16-os női vízilabda-válogatott. A csapat tagjai: Gulyás-Oldal Emma, Hajdú Kata, Horváth Zsófia, Kardos Dominika, Kardos Laura, Lendvai Natasa, Lendvay Zoé, Sóti Lili, Tiba Panna, Torma Luca, Varga Nóra, Varró Eszter és Zantleitner Helga. „Nagyon örülünk a meghívásnak, és hogy mi kaptuk meg az első helyet. Nagyon jó érzés, hogy nekünk ítélték oda a díjat, ezt az egész csapat nevében mondhatom. A jövőbeli terveink között szerepel, hogy az utánpótlás korosztályban szeretnénk mindent megnyerni, utána pedig jöhet a felnőtt válogatottbeli szereplés” – mondta el Torma Luca.
A Klasszikus férfi csapatsport kategória győztese a világbajnok U18-as férfi vízilabda-válogatott lett. A csapat tagjai: Balogh Botond, Bede Marcell, Biros Samu Domonkos, Csite Loránd, Gaszt Roland, Gyapjas Viktor, Ionescu Erik, Leinweber Olivér Gábor, Nagy Ákos, Szalai Péter Miklós, Szécsi Marcell, Szépfalvi Gergely és Varga Vince. „A világbajnoki cím óriási pluszt jelent mindenki karrierjében. Most van az az időszak, amikor kiöregedünk az utánpótlásból és egyre több felnőtt klub érdeklődik a csapattagok iránt, mind a magyar, mind a külföldi élvonalból megkeresnek játékosokat, hogy náluk folytassák. Ez a ma este pedig a díj mellett azért is volt különleges számunkra, mert lehet, hogy most találkoztunk így együtt, csapatként utoljára” – árulta el Gaszt Roland.
A Női egyéni kategória győztese Pádár Nikolett, a Szegedi Úszó Egylet úszója lett. A fiatal sporttehetség az ifjúsági világbajnokságon és az ifjúsági Európa-bajnokságon is aranyérmes lett 100 és 200 gyorson, a kontinenstornán pedig mindezek mellé 400 gyorson begyűjtött még egy bronzérmet. „Nagyon örülök, hogy minden kategóriában, ahol jelölt voltam, nyerni tudtam, óriási megtiszteltetés. Az eddigi eredményeim közül a legbüszkébb a felnőtt Európa-bajnokságon elért harmadik helyezésemre vagyok.
Jó érzés volt, hogy a felnőttek között is van a helyem, és még érmet is tudok szerezni” – fogalmazott Pádár Nikolett.
A Héraklész Gálán a Férfi egyéni kategória győztese Varga Ádám, a KSI SE kajakosa, aki 2022-ben a szegedi U23-as világbajnokságon a kajak egyesek mezőnyében 500 és 1000 méteren is aranyérmet szerzett. „Jelenleg az idei évi válogatókra készülök, és ha minden jól alakul, részt vehetek a kvalifikációs világbajnokságon is. Nagyon szeretném, hogy a tavalyi U23-as sikereimet meg tudjam ismételni idén a felnőttek között. Megtiszteltetés számomra, hogy elnyerhettem ezt az elismerést. Rengeteg embernek tartozom köszönettel, akik hozzásegítettek eddigi sikereimhez” – mondta Varga Ádám.
Pupp Réka és Tóth Krisztián is a dobogó második fokára állhatott a grúziai Grand Slam-viadalon, amelyen a mieink közül három fiatal – Vég Zsombor, Sipőcz Richárd és Varga Brigitta – is a hetedik helyen zárt.
Két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a magyar válogatott a Szarajevóban megrendezett European Open-viadalt, Magyarország negyedik lett az éremtáblázaton!