Tíz magyar judós lépett tatamira az ifjúsági világbajnokságon, közülük egyedül Pintér Bulcsúnak sikerült bejutni a legjobbak közé, a BHSE fiatalja az ötödik helyen zárt. A világbajnokok valósággal „utaztak” a mieinkre Zágrábban...
Pintér Bulcsú (mögötte edzője, Neu Gábor) bravúrosan szerepelt Zágrábban
Nem kezdődött jól számunkra a zágrábi ifjúsági világbajnokság, az első versenynapon mindkét magyar induló korán búcsúzott. A lányoknál Kiss Viktória (44 kg, BHSE) egy vazarival veszített a brazil Ribeiro ellen, így nem küzdhetett tovább. Ribeiro mellesleg aznap nem csak ezt a mérkőzését húzta be – valamennyit, ő lett a 44 kilogrammosok új világbajnoknője.
A legjobb tizenhatig jutott el az 50 kilogrammos Európa-bajnoki ezüstérmesünk, Galó Bence erőnyerőként kihagyhatta az első fordulót, majd szoros meccsen, a hosszabbításban vívta ki a továbbjutást a litván Jakubauskas ellen. A harmadik körben az azeri Mamishov kevés híján leszorította az UTE judósát, aki ki tudott szabadulni a szorításból, de ellenfele egy vazarival így is előnybe került. A folytatásban Mamishov taktikusan őrizte előnyét, Galó Bence pedig ezúttal nem találta az ellenszert. Aligha vigasztalja, hogy végül az azeri judós is megnyerte a világbajnoki aranyérmet...
Galó Bence (fehérben) harcos győzelemmel indított
A második napon folytatódott a mieink pechsorozata. A 48 kilósoknál a diósdi Jüttner Janka magabiztos győzelemmel ment tovább kanadai riválisa ellen, majd következett a spanyol Diaz Hernandez, aki vazarival ütötte el a továbbjutástól versenyzőnket, aztán megnyerte a világbajnokságot...
Jüttner Janka (kékben) is világbajnokkal találta szemben magát
Az 52 kilogrammos súlycsoportban a ceglédi Vég Luca horvát és lengyel riválisát ipponnal legyőzve jutott be a legjobb tizenhat közé, ám a spanyol Saez Hevia egy már-már megnyert mérkőzésen kiénekelte a szájából a sajtot – ez a spanyol judós végül „csak” bronzérmes lett a világbajnokságon.
Vég Luca (fehérben) két győzelmet is begyűjtött Zágrábban
Jóval fájdalmasabb volt a 60 kilogrammosoknál Kollár Sebestyén korai búcsúja, a BHSE világbajnoki ezüstérmese annak rendje és módja szerint, taktikus mérkőzésen hozta a továbbjutást az orosz Jepifanov ellen, ám a legjobb nyolc közé jutásért a kanadai Nepton egy kontrából vezetést szerzett, amit meg is tudott őrizni. Nepton hetedik lett a végelszámolásnál, Kollár Sebestyén nem kapott javítási lehetőséget.
A harmadik versenynapon is folytatódott a sorminta: a diósgyőri Hoó Férda nem igazán mutathatta meg felkészültségét az 57 kilogrammosok versenyében: a sorsolás neki is a későbbi világbajnokot tartogatta, s mindjárt az első párharcra, amelyből a japán Honda masírozott tovább, egészen az aranyéremig.
Bertalan Balázs (fehérben) két győzelemmel jutott a tizenhat közé
A 73 kilogrammosoknál mindkét magyar versenyző többször is megérezhette a győzelem ízét a korosztály legfontosabb világversenyén. Az MTK Budapest fiatalja, Bertalan Balázs a mexikói Ramirezt és a tajvani Cajt legyőzve jutott be a legjobb tizenhat közé, ahol az olasz Tavoletta búcsúztatta. Nem volt meglepetés ez az eredmény, hiszen az olasz Európa-bajnoki címvédőként érkezett Zágrábba, ahol a nap végén a világbajnoki aranyat is megszerezte. Ő volt az ötödik világbajnok, aki a mieink napjának véget vetett...
A másik indulónk ebben a csoportban, a BHSE reménysége, Pintér Bulcsú ennél is tovább tudott lépni: erőnyerőként kezdett, majd aranyponttal legyőzte a kirgiz Anarbekovot, s karfeszítéssel az egyiptomi Abohaszimot, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben a szerbek felnőtt bajnoki ezüstérmese, Velicskovics egy vazarival jobbnak bizonyult, a vigaszágon pedig a japán Arakava várt rá. Pintér Bulcsú óriási bravúrral vívta ki a bronzmérkőzés lehetőségét: Arakava közel járt egy sikeres leszorításhoz, de a Honvéd fiatalja ki tudta szabadítani magát, majd egy gyors ipponnal meglepte a sportág őshazájából érkező harcost!
Pintér Bulcsúnak (fehérben) bravúros győzelmeket aratott
A bronzmérkőzésen a magyar fiatal derekasan harcolt, több ígéretes indítása és kontrája is volt, de az üzbég Ablakulov végül nem adott további lehetőséget számára a győzelem kiharcolására. Pintér Bulcsú – akinek eddigi legjobb eredménye egy Európa-kupa hetedik hely volt – a mieink közül elsőként tudott helyezést elérni Zágrábban: világbajnoki ötödikként térhet haza!
Az egyéni küzdelmek záró versenynapjára két nehézsúlyú judósunk jutott. Közülük Tóth Miron a japán Miki ellen nem tudott bravúrt elérni, az MVSC sportolója nem küzdhetett tovább. A +70 kilogrammos Ódor Veronika viszont szép ippongyőzelemmel kezdett kolumbiai riválisa ellen, s ezzel bejutott a legjobb tizenhat közé a világbajnokságon. Ott már nem tudott kifogni a kazah Tengelbajeván, szoros meccsen, intésekkel maradt alul, így nem folytathatta a versenyt. Ezzel bizonyossá vált, hogy egy szép magyar sorozat véget ért: az elmúlt tíz esztendőben valamennyi ifjúsági világbajnokságon volt(ak) magyar érmes(ek), mi több, négy világbajnoki aranyérmesünk is volt.
A zágrábi világbajnokság ezzel számunkra véget ért, válogatottunk nem vesz részt a vasárnapi vegyes csapatversenyben.
Forrás: Judoinfo.hu
Fotó: IJF, Tamara Kulumbegashvili, IJF, Emanuele Di Feliciantonio
Eredmények: KLIKK IDE!