Tíz magyar érem a győri ifjúsági Európa-kupán

Tíz magyar érem a győri ifjúsági Európa-kupán

Remek magyar sikereket, hazai éremesőt hozott az ifjúsági korosztály idei utolsó nagy nemzetközi versenye, a győri Olimpiai Sportparkban megrendezett ifjúsági Európa-kupa viadal.




Az első nap remeklő magyar judósai


Hatvanhét magyar judós sikeréért szoríthattunk, a mieink közül Vég Luca (52 kg, Ceglédi VSE) és Eichmüller Gergő (73 kg, Ceglédi VSE) valamennyi mérkőzését megnyerte, s felállhatott a dobogó legfelső fokára! Mindkét ceglédi judós pályafutásának eddigi legnagyobb sikerét érte el, Vég Luca egy Ek-bronzérem, Eichmüller Gergő pedig egy Ek-hetedik helyezés után szerezte meg az első aranyérmét ebben a sorozatban.




Vég Luca (balról a második) győzött az 52 kilogrammban




Eichmüller Gergő (balról a második) pedig a 73 kilogrammban lett aranyérmes


Rajtuk kívül négy döntősünk is volt: Feke Ádám (50 kg, BHSE), Kollár Sebestyén (55 kg, BHSE), Major Ádám (66 kg, BHSE) és Vén Panna (70 kg, Dunaharaszti MTK) is a fináléig menetelt az Olimpiai Sportparkban, valamennyien a dobogó második fokára állhattak az eredményhirdetésnél.




Feke Ádám (balról) ezüst-, Galó Bence (jobbról) bronzérmes lett




Vén Panna (fehérben) a döntőig menetelt a 70 kilogrammban


Bronzéremből is négyet szereztek legjobbjaink: Galó Bence (50 kg, UTE), Bertalan Balázs (73 kg, MTK Budapest), Szeleczki Szabina (48 kg, Ceglédi VSE) és Jüttner Janka (48 kg, Diósd) révén.




A 48 kilóban Szeleczki Szabina (jobbról) és Jüttner Janka (jobbról a második)
is bronzérmet szerzett


Kilenc pontszerző helyezéssel lett teljes a magyar mérleg: Kiss Levente (81 kg, Vasas Judo), Kenderesi Péter (90 kg, Pécsi VSK) és Szabó Réka (48 kg, BHSE) az ötödik, Molnár Zsombor (50 kg, UTE), Major Ádám (81 kg, Kecskeméti JC), Hoffer Norbert (90 kg, Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola), Túri Alex (+90 kg, Szatymaz), Tóth Máté (+90 kg, Miskolci VSC) és Szabó Cseperke (57 kg, Kaposvári USE) pedig a hetedik helyet szerezte meg.




Major Ádám (balról) ezüstéremmel zárta a győri tornát


A győri versenyen huszonkilenc ország háromszáznyolcvan judósa lépett tatamira, a mieink két arany-, négy ezüst- és négy bronzéremmel az éremtáblázat második helyét szerezték meg. Az első helyen Grúzia (6, 1, 1) végzett, a harmadik pedig Dél-Koreáé (2, 0, 3) lett.




Kollár Sebestyén (balról) ezüsttel zárta az évet

Forrás: Judoinfo
Fotó: EJU, Bor Veronika
Eredmények: KLIKK IDE!


2022. 11. 21.

Kapcsolódó hírek

IJF ACADEMY : Call for registration for 1st Semester
Please remember that the closing date for registration to our upcoming courses at the IJF Academy is Friday 12th February. Please avoid leaving your applications for the last moment. We ask you to go to our Facebook page where you can find all detai...
2021. 02. 03.
Özbas Szofi bronzérmes a világbajnokságon!
Három magyar judós lépett tatamira eddig a dohai világbajnokságon, mindhárman bejutottak a legjobb nyolc közé! Özbas Szofi világbajnoki bronzérmes lett, Pupp Réka az ötödik, Ungvári Attila a hetedik helyen zárt.
2023. 05. 10.
Európa Játékok: Hetedik a magyar csapat
Július első napján Krynica-Zdrój sportcsarnokában rendezték meg az Európa Játékok egyetlen judós számát, a vegyes csapatverseny Európa-bajnokságot, amelyen végül huszonkét ország indította válogatottját.
2023. 07. 03.

Naptár


Események