Új küzdősport terem a Debreceni Egyetemen

Új küzdősport terem a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem sportinfrastruktúrája küzdősport teremmel bővült a Böszörményi úti campuson. A csaknem száz négyzetméteres helyiséget elsősorban a sporttudományi képzésben részt vevő hallgatók használják majd, de akár élsportolók is készülhetnek itt versenyeikre.

A küzdősportterem a kétszeres olimpikon birkózó, Németi Gyula nevét viseli, így tisztelegve az egykori kiváló sportoló emléke előtt. A mai ünnepélyes névadó ünnepségen Bácsné Bába Éva, a DE GTK Sportgazdasági és -menedzsment Intézet igazgatója meghatódva beszélt a névadó jeles sportteljesítményeiről, majd Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja és a terem névadójának fia, Németi Gyula leleplezték és megkoszorúzták az egykori kiváló sportoló és sportvezető tábláját.

Bács Zoltán elmondta: a Debreceni Egyetem nemcsak fejleszt a jövőnek, hanem a hagyományokat is tiszteli. Hozzátette: a város és az egyetem sportmúltjában jelentős érdemeket szerzett emberek nevét meg szeretnék örökíteni.

Németi Gyula 1921. június 30-án született Debrecenben, és a Debreceni Vasutas Sport Club (DVSC) birkózója volt, kötött- és szabad fogásban, közép- és félnehézsúlyban versenyzett. Az 1948-es londoni olimpián hatodik, 1952-ben Helsinkiben negyedik helyezést ért el. 1949-ben Főiskolai Világbajnokságot nyert, emellett a birkózó vb-k során Stockholmban bronzérmet akasztottak a nyakába, míg Nápolyban ötödik lett. Társai szuplékirálynak nevezték, mivel ellenfeleinek nagy részét hátsó karemeléssel gyűrte szőnyegre. Hatszoros magyar bajnok, aki versenyzői pályafutása után is hű maradt szeretett klubjához: a DVSC-nél volt edző, szakosztályvezető, majd elnök. Mindössze negyvenkilenc évet élt, Debrecenben helyezték végső nyugalomra.

A Debreceni Egyetem köszönettel tartozik a Magyar Judo Szövetségnek (MJSZ), amely nyolcvan négyzetméteres tatamival és ötven darab judogival járult hozzá a terem használatához. Ezt Bácsné Bába Éva köszönte meg beszédében a névadó ünnepségre ellátogató MJSZ elnökének, dr. Tóth Lászlónak, az Országos Dankollégium elnökének, Flóri Miklósnak, valamint Bacsu Margarétának, a szövetség sportfejlesztési igazgatójának, és szintén köszönetet mondott Németi Gyulának, aki hozzájárult, hogy édesapja nevét viselje a terem.

„Nagy megtiszteltetés a családunk számára, hogy édesapám lett az egyetemi küzdősportterem névadója – kezdte Németi Gyula. – A névadás ötlete kancellár úrtól származik, aki régi jó barátom. Amikor először megláttam a termet, eszembe jutott, hogy édesapámék ennél sokkal kisebb teremben edzettek a Vágóhíd utcán, és mégis, a csapat magyar bajnok lett, többen a válogatottban szerepeltek, vb- és olimpia helyezettek voltak. Tudják, miért? Mert szerették a sportot, és tisztelték egymást. Drága édesapám, ha most nézel föntről minket, láthatod, hogy maradandó nyomot hagytál a jövő sportolói számára” – mondta könnyeivel küszködve Németi Gyula.

Ezt követően az esemény moderátora, dr. Borbély Attila – a Debreceni Egyetem oktatója, professor emeritus, aki küzdősportban igen jártas, hiszen harmadik danos judomester – a Magyar Judo Szövetség elnökének, dr. Tóth Lászlónak adta át a szót.

„Nagyon nagy öröm számunkra, hogy részt vehetünk ezen a sporttörténelmi rendezvényen. Külön megtiszteltetés, hogy Debrecen egyik kiváló küzdősportolójáról lett elnevezve a terem. Az a célunk, hogy a Debreceni Egyetem diákjai, oktatói és szimpatizánsai közül minél többen megismerkedjenek a küzdősport alapjaival. Sok magyar klub örülne, ha ilyen teremben készülhetne” – jelentette ki dr. Tóth László.

A jelenlévő vendégek és a sajtó képviselői dr. Helmeczi András, a Debreceni Egyetem GTK oktatója és segítői karate- és judobemutatóját is megtekinthették az új küzdősportteremben, ahol a jövőben kiváló körülmények között készülhetnek hallgatók és versenyzők egyaránt.

Forrás: Debreceni Egyetem


2022. 02. 05.

Kapcsolódó hírek

Özbas Szofi: Grand Slam-ezüst Antalyából
Özbas Szofi pályafutása során először jutott be World Judo Tour-viadalon a fináléba: az antalyai Grand Slam-tornán nagy skalpokat begyűjtve ezüstérmet szerzett.
2022. 04. 03.
Az első Nage-no Kid kata és Katame-no Kid kata verseny
A jelenlegi járványügyi helyzet miatt a Magyar Judo Szövetség csak online formában tudja megtartani az első Nage-no Kid kata és Katame-no Kid kata versenyt.
2021. 12. 02.
Nage-no Kid kata és Katame-no Kid kata verseny (Frissítve)
Nage-no Kid kata és Katame-no Kid kata, mint a judo alapjainak elsajátítása és versenyzési lehetőség hat-kilenc éves korú judokák részére.
2022. 04. 21.

Naptár


Események


    A kiválasztott napra nincs esemény.