Zágráb GP: Tóth Krisztián aranyérmes!

Zágráb GP: Tóth Krisztián aranyérmes!

Tóth Krisztián megszerezte pályafutásának harmincadik World Tour-érmét: az MTK Budapest olimpiai bronzérmese aranyérmet szerzett a zágrábi olimpiai kvalifikációs Grand Prix-viadalon.




Tóth Krisztián (fehérben) hetedszer nyert Grand Prix-viadalt


Tíz magyar judós is ott volt a mezőnyben a hétvégi horvát Grand Prix-versenyen, amelyen nyolcvanhárom ország ötszázharminc sportolója tette próbára felkészültségét. Az olimpiai kvalifikációs tornán a Zágrábban korábban már háromszor is (2014, 2015, 2017) aranyérmes Tóth Krisztián szerepelt a legjobban a mieink közül.

A 90 kilogrammos súlycsoport magyar klasszisa első kiemeltként erőnyerő volt az első körben, majd a holland Renes ellen vazarival harcolta ki a továbbjutást. A harmadik fordulóban a szerb Brasznjovics intésekkel veszített Pánczél Gábor tanítványa ellen, a negyeddöntőben az észt Kaljulaid ipponnal, az elődöntőben a mongol Gantulga vazarival maradt alul.

A fináléban egy másik rutinos harcos, a szlovén színeket törökre cserélő Zgank várt az MTK huszonkilenc esztendős versenyzőjére. A felek az évek során hét nagy tornán csaptak össze, hatszor Tóth Krisztián nyert, Zgank legutóbb 2014-ben, a varsói U23-as Európa-bajnokság bronzmeccsén tudott nyerni. A kiélezett párharc végét egy intés döntötte el a magyar versenyző javára, aki így pályafutásának hetedik Grand Prix-győzelmét aratta, ezzel ő az abszolút magyar rekorder.



 

A magyar Grand Prix-győztesek (25)

Hétszeres: Tóth Krisztián (2014, Zágráb, 90 kg; 2015, Zágráb, 90 kg; 2016, Budapest, 90 kg; 2017, Zágráb, 90 kg; 2018, Budapest, 90 kg; 2023, Linz, 90 kg; 2023, Zágráb, 90 kg)
Ötszörös: Joó Abigél (2011, Baku, 78 kg; 2011, Abu-Dzabi, 78 kg; 2016, Havanna, 78 kg; 2016, Zágráb, 78 kg; 2016, Taskent, 78 kg)
Háromszoros: Csernoviczki Éva (2009, Abu-Dzabi, 48 kg; 2013, Miami, 48 kg; 2014, Budapest, 48 kg
Kétszeres: Karakas Hedvig (2014, Asztana, 57 kg; 2019, Taskent, 57 kg), Ungvári Miklós (2015, Budapest, 73 kg; 2018, Budapest, 73 kg), Krizsán Szabolcs (2013, Rijeka, 81 kg; 2015, Zágráb, 81 kg)
Egyszeres: Bor Barna (2014, Asztana, +100 kg), Ungvári Attila (2017, Zágráb, 81 kg), Mészáros Anett (2009, Abu-Dzabi, 70 kg), Cirjenics Miklós (2017, Zágráb, 100 kg)



A zágrábi viadal első versenynapján Feczkó Csanád (60 kg, Nippon Sport JC), Pongrácz Bence (66 kg, VSD), Szeredás Botond (66 kg, Nippon Sport JC) és Gyertyás Róza (52 kg, Koroncói Tutti JK) sem tudott túljutni első ellenfelén, Szeredás Botondnak így is „lett” egy győzelme, az első körös ellenfele, az algériai Ezzine ugyanis nem vállalta a küzdelmeket.

A második napon Szegedi Dániel (73 kg, Budaörsi SC) győzelemmel kezdett, ám a folytatásban nem bírt a dobogóig menetelő kazah Abdurahmanovval. A nőknél Gercsák Szabina (70 kg, Atomerőmű SE) a marokkói Niang és a svájci Vetterli legyőzésével jutott be a negyeddöntőbe, ott azonban fejet kellett hajtania a későbbi aranyérmes, világbajnoki ezüstérmes horvát Cvjetko előtt. A vigaszágon a bosnyák Szamardzsics nagy küzdelemben állította meg a paksi versenyzőt, mindketten szereztek egy-egy vazarit, de a hosszabbításban végül Gercsák Szabina kapta meg a harmadik intést, így a hetedik helyen zárta a tornát.




Gercsák Szabina (fehérben) hetedik lett Zágrábban


A záró napon Tóth Krisztián mellett három versenyzőnk indult még harcba, Sáfrány Péter (90 kg, Miskolci VSC), Gőz Roland (100 kg, MTK Budapest) és Vég Zsombor (100 kg, Ceglédi VSE) is tudott egy-egy párharcot nyerni, de végül egyiküknek sem sikerült a délutáni programig eljutni.

Az olimpiai kvalifikációs sorozat az európai versenyzők számára néhány hetes szünetet tart (szeptemberben tartják meg négy kontinens bajnokságát), a legközelebbi nyílt pontszerző torna szeptember közepén a szarajevói European Open-viadal lesz. Párizs mégis a figyelem középpontjába kerül a napokban: augusztus harmincadikán rendezik meg a judósok olimpiai tesztversenyét a francia fővárosban.

Forrás: Judoinfo.hu
Fotó: IJF, Tamara Kulumbegashvili, IJF, Emanuele Di Feliciantonio
Eredmények: KLIKK IDE!


2023. 08. 21.

Kapcsolódó hírek

Hét magyar érem az Európa-kupáról
Remekül szerepeltek, hét érmet is nyertek a mieink a boszniai Pale városában megrendezett Európa-kupa viadalon, amelyen huszonnégy magyar judós próbált szerencsét.
2024. 05. 27.
Ungvári Attilal hetedik lett Zágrábban
Ungvári Attila a hetedik helyen végzett a 81 kilogrammosok küzdelmei során a zágrábi Európa-bajnokságon, ezzel erősíteni tudott pozícióján az olimpiai kvalifikációs sorozatban.
2024. 04. 26.
Két magyar bronzérem a bakui Grand Slamen
Ungvári Attila és Sipőcz Richárd bronzérmet szerzett, Vég Zsombor az ötödik, Özbas Szofi pedig a hetedik helyen végzett a Bakuban megrendezett olimpiai kvalifikációs Grand Slam-tornán, amelyen hatvanegy ország háromszázhatvanhat versenyzője mérte öss...
2022. 11. 07.

Naptár


Események


    A kiválasztott napra nincs esemény.