2025-04-27
A grúz válogatott szerezte meg az aranyérmet a podgoricai Európa-bajnokság utolsó versenyszámában, a vegyes csapatversenyben. A magyar válogatott a legjobb tizenhat között búcsúzott, szoros mérkőzésen maradt alul Törökország legjobbjaival szemben.

A magyar csapat mindent megtett a továbbjutásért
A vegyes csapatversenyre tizenöt válogatott nevezett a podgoricai Európa-bajnokságon, egyedül a címvédő franciáknak nem kellett mérkőzniük a legjobb nyolc közé jutásért. A sorsolás az igen jó erőkből álló török válogatottat sodorta a mieink útjába. A törökök az egyéni küzdelmeket meglehetősen csalódottan zárták, csupán három hetedik helyezést sikerült begyűjteniük, érthetően nagyon motiváltan érkeztek a csapatversenyre.
Bor Barna szövetségi kapitány kilenc főt nevezett be a csapatversenybe, Szabó Áron (73 kg, Ippon Judo Tatabánya), Szegedi Dániel (73 kg, Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola), Nerpel Gergely (90 kg, TFSE), Cserkaszov Mihály (+90 kg, Atomerőmű SE), Kovács Kitti (57 kg, BHSE), Gyertyás Róza (57 kg, BHSE), Varga Brigitta (70 kg, MTK Budapest), Özbas Szofi (70 kg, BHSE) és Czerlau Jennifer (+70 kg, Miskolci VSC) került a csapatba.
A törökök elleni párharc első párjában Czerlau Jennifer az esélytelenek nyugalmával kellett hogy szembeszálljon riválisával a +70 kilogrammos párharcban. A világbajnoki bronzérmes, U23-as Európa-bajnok Hilal Öztürk ugyanis nemcsak sikeresebb karriert tudhat eddig maga mögött, mint a Miskolci VSC fiatalja, de egy fejjel magasabb, s majd ötven kilóval nehezebb is. Szerencsére ez a fejtegetés csöppet sem befolyásolta Jennifert, aki igazi csapatember, a csapatversenyeken mindig extra teljesítménnyel rukkol elő, ahogyan tette ezt Podgoricában is! Öztürk ugyan egy vazarival előnybe került, de Czerlau Jennifer ekkor sem esett kétségbe, alaposan megmozgatta óriási ellenfelét, s előbb kis híján leszorította (a vazaris egyenlítés megtörtént), majd egy jukóért el is dobta. Igazi bravúrgyőzelemmel rajtolt a magyar csapat (1–0)!

Igazi bravúr volt Czerlau Jennifer (fehérben) győzelme
Következett a férfiak nehézsúlyú csatája, az egyik oldalon a legendás Selim Tataroglu fia, a junior-világbajnoki ezüstérmes, junior Európa-bajnok, Ibrahim Tataroglu, aki a párizsi olimpiai mezőny második legfiatalabb judós indulója volt, a másik oldalon pedig az Atomerőmű SE csapatában edződő huszonnyolc éves Cserkaszov Mihály, alias Mihail Cserkaszov, aki néhány éve él hazánkban, s a nemzetközi porondon eddig két European Open hetedik helyet jegyez. Szoros csatában, egy jukóval a tizenkilenc éves török nyert (1–1).
Az 57 kilogrammos összecsapásban a BHSE ötszörös magyar bajnoka, Kovács Kitti a törökök U23-as Eb-ezüstérmesével, Hasret Bözkürttel meccselt. Török intést hozott az első párc, a második végén azonban Bözkürt pillanatai következtek, vazarit kapott dobására. A harmadik perc elején második intését is megkapta az ellenfél, heves rohamokra volt szükség, Kovács Kitti ment is előre, ahogyan kell, de kénytelen volt egyre nagyobb kockázatot vállalni, ezt pedig Hasret Bözkürt ki is használta (1–2).
A 73 kilósok csatájában az Ippon Judo Tatabánya szép reményű fiatalja, Szabó Áron próbált meg egyenlíteni, ez nem ígérkezett könnyű feladatnak a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Bilal Cilöglü ellen. A tatabányai judós kapott intést az elején, majd a második perc végén „maszatolásért” mindketten büntetést kaptak. A harmadik perc végén Szabó Áron villámgyors akcióval döntötte az oldalára a törököt, jukó lett a jutalma. Hosszú egy perc kezdődött, a legjobb védekezésnek pedig a támadás bizonyult, a fenyegető harmadik intés árnyékában indításokkal kellett megtörni Cilöglü lendületét. Sikerült (2–2)!
Következtek a 70 kilósok, tatamin újdonsült Európa-bajnoknőnk, Özbas Szofi, a másik oldalon pedig a junior-világbajnoki ezüstérmes Fidan Ögel. Szofi dobással kezdett, amire elsőre jukót kapott, de ezt visszavonta a zsűri. Ahogy peregtek a másodpercek, egyre jobban hinni kezdett magában Ögel, de amikor a legjobban kellett, Özbas Szofi ismét megrázta magát, s újra jukót kapott. Amit aztán ismét visszavontak... Következett az aranypontos hosszabbítás, amit aztán a magyar csillag zárt le, immár egy érvényes vazarival. Győzelemével a magyar csapat átvette a vezetést (3–2).
A 90 kilósokra maradt a döntés: továbbjut a magyar csapat vagy hosszabbítás következik. Az U23-as Európa-bajnoki bronzérmes Nerpel Gergely a 81 kilóból érkező török klasszissal, a világbajnoki érmes, kétszeres Európa-bajnok Vedat Albayrakkal nézett szembe. Nyílt sisakkal támadott mindkét fél az elején, de ami után mindketten a penge élén táncoltak, megfontoltabbá vált a küzdelem. Hangsúlyosabbá vált a fogásfelvétel és fogásbontás, ami páros intést eredményezett. Húsz másodperccel a vége előtt érkezett el Albayrak pillanata, látványos dobással egyenlítette ki a török hátrányt (3–3).
Következett a sorsolás, a gép a +70 kilogrammos súlycsoportot dobta, vagyis Czerlau Jennifer és Hilal Öztürk dönthetett a továbbjutást érő aranypontról. Az óriási súlykülönbséget még egyszer nem sikerült elszántsággal ellensúlyozni, Öztürk dobásával eldőlt, hogy Törökország jut a legjobb nyolc közé. A magyar csapat nem folytathatta a küzdelmet, de szerepléséért nem érheti szemrehányás.

Grúzia csapata lett az Európa-bajnok
Az Európa-bajnokság döntőjét végül némi meglepetésre az olasz válogatott vívta az egyik nagy favoritnak tartott grúz nemzeti csapattal, amely az aranyéremig vezető útja során legyőzte Azerbajdzsánt, Ausztriát és Németországot is. A fináléban remekül kezdtek az olaszok már 3–1 arányban is vezettek, ám a grúz csapat az aranypontos csatában kicsikarta a győzelmet. A bronzérmeken a német és az orosz válogatott osztozkodott, ezzel véget ért a 74. férfi és 51. női Európa-bajnokság Montenegró fővárosában, Podgoricában. Jövőre grúzia fővárosában Tbilisziben rendezik majd meg a kontinensbajnokságot, legutóbb 2009-ben volt Grúzia az Eb házigazdája.
Forrás: Judoinfo
Eredmények: KLIKK IDE!
Fotó: EJU, Carlos Ferreira, Gabi Juan