2025-11-06
Egy nap az utánpótlásért címmel immár tizenötödször rendez konferenciát a fiatalok sportjáról az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével, december harmadikán a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában.

Az Utanpotlassport.hu szerkesztősége 2011 óta minden évben megrendezte nagy sikerű utánpótlás-nevelési konferenciáját, és ez az idén sem lesz másképp. A december harmadikán, szerdán a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában tartandó, Egy nap az utánpótlásért című, egész napos szakmai eseményen ezúttal is klasszis előadók beszélnek majd a korosztályos sportot érintő aktualitásokról, legfontosabb ügyekről.
Az esemény fővédnöke Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, az esemény házigazdája Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője, az előadók között lesz dr. Gál Andrea szociológus, a Testnevelési Egyetem docense, gyermek- és ifjúságvédelmi munkacsoportjának vezetője, Erdei Zsolt világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes, profi világbajnok bokszoló, a Madárfészek Akadémia szakmai vezetője, Laufer Béla, a férfi tornászválogatott edzője, Tomanóczy Tibor, a DSE Röplabda Akadémia szakmai vezetője, Éles József 179-szeres válogatott kézilabdázó, az Éles Kézilabda Iskola elnöke, a Veszprémi Kézilabda Kft. ügyvezetője, Sulyán Alexa, a MATE-GEAC U20-as Európa-bajnoki ezüstérmes, országos csúcstartó sprintereMolnár Balázs, a StudyNSport globális toborzó cég ügyvezető igazgatója, Hajnal András sportmentáltréner, Európa-bajnoki ezüstérmes műugró, a Magyar Sport Coachok és Mentáltrénerek Társasága társelnöke, Kovács Erika sportmentáltréner, a Magyar Sport Coachok és Mentáltrénerek Társasága munkacsoport-vezetője, két úszó, a rövid pályás világbajnoki aranyérmes Sárkány Zalán és az EYOF-győztes Sárkány Zétény édesanyja, Gombola András, a Halásztelki BSE vívószakosztályának vezetője, Petrovics Mátyás vízilabdaedző, a Ferencváros női utánpótlás-szakmai igazgatója, az FTC ifjúsági leánycsapatának trénere, valamint Vajda Zsuzsanna, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója.
Részletek és a jelentkezés: KLIKK IDE!