ÉLŐ
Versenynaptár
Régiók

2025-11-07

Ismét óriási mezőny a győri ifjúsági Európa-kupán

Szombaton és vasárnap a győri Olimpiai Sportpark multicsarnokában rendezik meg az ifjúsági Európa-kupa sorozat magyarországi eseményét, amelyen huszonkilenc ország több mint ötszáz judósát várják a tatamira.




Tavalyi, győri emlék: Vas Mira (balról a második) arany-,
Szabó Réka (balról) ezüstérmes az 52 kilogrammosok között


Ismét a jól bevált helyszínen, az Olimpiai Sportpark nagycsarnokában, négy tatamin harcolnak majd öt kontinens 2008 és 2010 között született válogatott judósai, összesen tizenhat súlycsoportban osztanak majd érmeket. A rangos tornára előzetesen harmincegy ország ötszáznegyvenegy judósának nevezése érkezett meg.

„Ebben az évben is óriási mezőnyt várunk Győrbe, bízunk benne, hogy az erős kihívók között is jól szerepel a csapatunk” – tudtuk meg Nagy Andrástól, a Magyar Judo Szövetség főtitkárától, aki kiemelte: a sportág ebben az évben is rengeteg segítséget kapott Győr városától, s emlékeztetett rá, hogy a nyáron két rangos esemény – a serdülő számára létrehozott European Judo Hopes Cup, illetve az adaptált judósok számára kiírt nemzetközi rendezvény – házigazdája volt a város.

A világranglista-pontokat is adó rangos korosztályos tornán ezúttal több mint száz hazai versenyző is próbára teszi majd tudását és felkészültségét.




Szekeres Ábel (a dobogón balról a második) címvédőként indul


A magyar csapat

FÉRFIAK
50 KG:
 Fedor Bence (DVTK), Kerekes Jonatán (Pécsi VSK), Máté Márton (Kaposvári USE), Nagy Levente (Mogyi-Bajai JC), Nagy Nimród (Kecskeméti Junior Sport), Szentes Benedek (Győri AC)
55 KG: Czinege Dávid (Egri VSI), Hegedűs Csaba (Ceglédi VSE), Leitert Csongor (Mogyi-Bajai JC), Paár Csongor (Ledényi JI), Ponevács Zoltán (DVTK), Riedl Ákos (Diósd), Sinogli Zsombor (Koroncói Tutti JK), Takács Csongor (Győri AC)
60 KG: Baráth Gergely (Gödöllői JK), Damm Olivér (MTK Budapest), Fedora Sándor (DSI Debrecen), Herkner Máté (Győri AC), Nagy Márk (Miskolci VSC), Pető Levente (Atomerőmű SE), Szatyina Ákos (Ippon Judo Tatabánya), Takács Péter (Mogyi-Bajai JC), Tóth Zakariás (Vasas Judo), Kis Botond (Ledényi JI)
66 KG: Fedora Ferenc (DSI Debrecen), Gál Kristóf (Ledényi JI), Jeromos Álmos (Zajtai Vitézek), Koronczay Kornél (BHSE), Nagy Áron (Ceglédi VSE), Mildner Nimród (BHSE), Palencsár Péter (Atomerőmű SE), Pánczél Csanád (MTK Budapest), Pinke Bence (UTE), Schrődl Kornél (BHSE), Szégner Dániel (UTE), Szepesi Botond (Gemenc JK), Szépvölgyi Vendel (BHSE)
73 KG: Bóna Zalán (MTK Budapest), Fekécs Gyula (Gyomaendrődi Judo Klub), Gombkötő Misa (MTK Budapest), Kovács Botond (Nippon Sport JC), Kreka Gergely (Kaposvári USE), Lantos Levente (Ledényi JI), Major Gábor (Kecskeméti Junior Sport), Nedelkovics Dávid (Kecskeméti Junior Sport), Posztós Gergő (Hód Judo SE), Simon Bátor (Győri AC), Ternai Barnabás (Hód Judo SE), Tóth Maxim (Győri AC), Varju Csaba (Nippon Sport JC)
81 KG: Hári Darkó (Virradat SE), Hernádi Csanád (Atomerőmű SE), Horváth Botond (Nippon Sport JC), Idesz Marcell (Győri AC), Ivacs Máté (Gödöllői JK), Miklósvölgyi Máté (Ippon Judo Tatabánya), Perecz Márk (MTK Budapest), Szentgyörgyváry Simon (Virradat SE), Szűcs Mihály (Kaposvári USE), Tulik Olivér (Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola)
90 KG: Anderkó Bence (Atomerőmű SE), Bulhakov Ilja (Zalaegerszegi JSE), Kalmár Miklós (Diósd), Kertai Olivér (Ajkai JC), Kóródi Zsombor (Ippon Judo Tatabánya), Lakatos Béla (Miskolci VSC), Muszik Zalán (Delta SE), Salamon Barnabás (Atomerőmű SE), Sárik Dániel (BHSE), Takács Ábel (Pécsi VSK)
+90 KG: Csikós László (Békés Megyei Kano JSE), Szekeres Ábel (Atomerőmű SE), Petrovszki Márk (Békés Megyei Kano JSE)
NŐK
40 KG: 
Takács Nóra (Zalaegerszegi JSE), Pirbus-Gróf Nóra (Nagykanizsai JK)
44 KG: Fedora Emma (DSI Debrecen), Sirkó Dalma (Salgótarjáni Barátok TC), Radics Maja (Mogyi-Bajai JC)
48 KG: Keresztes Jázmin (Rákosmenti SE), Kiss Viktória (BHSE), Pápai Zsanett (Tatai AC), Práth Írisz (BHSE), Schrődl Emma (BHSE), Dudás Regina (Diósd)
52 KG: Cserpák Fruzsina (DVTK), Kovács Réka (DVTK), Süveges Fanni (DSI Debrecen)
57 KG: Bartyik Iza (Vasas Judo), Bozsó Zita (BHSE), Frantzen Léna (Vasas Judo), Mráz Dóra (BHSE), Pajerich Anna (Ledényi JI), Pallai Dóra (Hód Judo SE), Tamtam Gréta (Ippon Judo Tatabánya), Vas Mira (UTE)
63 KG: Bandi Synthia (Budafoki KSE), Farkas Zóra (DVTK), Máj Veronika (Pécsi VSK), Moharos Zsófia (Tatabányai SC), Nagy Gréta (Koroncói Tutti JK), Pintér Júlia (BHSE), Török Csenge (Hód Judo SE), Tóth Emma (Rákosvidéke Hajtós DSE)
70 KG: Csapó-Jakabos Minka (Pécsi VSK), Kertai Kira (Ajkai JC), Király Regina (Koroncói Tutti JK), Pánovics Hanga (Judo SZK)
+70 KG: Botos Lujza (Békés Megyei Kano JSE), Jurák Jázmin (Atomerőmű SE), Kertész Lívia (Bushido Judo SE), Hangyási Boróka (Hód Judo SE)


A sorsolást péntek este fél nyolckor tartják, szombaton a férfi 50, 55, 60 és 66, illetve a női 40, 44, 48 és 52 kilogramm küzdelmeire kerül sor, vasárnap pedig a férfi 73, 81, 90 és +90, illetve a női 57, 63, 70 és +70 kilogramm képviselői következnek. Az érmes mérkőzéseket közvetlenül a selejtezők után indítják majd.

A judósokra hétfőtől szerdán kora délutánig napi két küzdelmi tréninggel közös edzőtáborozás vár, amelynek ugyancsak a győri Olimpiai Sportpark lesz a helyszíne.



Tavaly: rekordmezőny és öt magyar arany!

2024 novemberében a verseny történetének addigi legnagyobb mezőnyét köszönthettük, huszonhét ország ötszázhatvanhárom judósa lépett tatamira a magyar Ek-viadalon. Összesen kilencven magyar judós sikeréért szoríthattunk, s a mieink közül öten is a dobogó felső fokára állhattak: Szabó Milán (50 kg, Dunaharaszti MTK), Kiss Szabolcs (73 kg, Vasas Judo), Szekeres Ábel (+90 kg, Harsányi Utánpótlás SE), Pirbus-Gróf Nóra (40 kg, Nagykanizsai JK) és Vas Mira (52 kg, UTE) egyaránt megnyerte súlycsoportjának küzdelmeit! Az öt aranyérmes mellett még nyolc dobogóst és hat pontszerzőt ünnepelhettünk: Szabó Réka (52 kg, BHSE) és Sirkó Dalma (40 kg, Görbeország DSE) ezüst-, Galó Bence (60 kg, UTE), Adorjáni András (73 kg, BHSE), Csermák Dániel (+90 kg, DVTK), Pápai Zsanett (44 kg, Tatai AC), Kiss Viktória (48 kg, BHSE) és Váradi Noémi (57 kg, BHSE) bronzérmet szerzett, Damm Olivér (50 kg, MTK Budapest), Jüttner Janka (57 kg, Budaörsi SC), Bozsó Zita (57 kg, BHSE) és Sárközi Zsuzsa (70 kg, Miskolci VSC) az ötödik, Nagy Áron (60 kg, Ceglédi VSE) és Tölgyesi Bende (81 kg, BHSE) pedig a hetedik helyen végzett.

Forrás: Judoinfo
Fotó: EJU, Bor Veronika
Eredmények: KLIKK IDE!

Legújabb nevezések

Friss eredmények

Technikai információ

Kapcsolat

Magyar Judo Szövetség – Budapest 1146, Istvánmezei út 1–3.,
telefon: 06 (1) 460-6865, email: iroda@judo.hu

© 2024 Minden jog fenntartva.