ÉLŐ
Versenynaptár
Régiók

2025-06-22

Ötödik és hetedik hely a junior Európa-kupán

Szabó Réka az ötödik, Üveges Attila pedig a hetedik helyen végzett a német fővárosban megrendezett junior Európa-kupa viadalon.




Szabó Réka (kékben) bronzmérkőzést vívhatott Berlinben


Harmincnégy ország ötszáznegyvennégy judósa mérte össze tudását a berlini tornán, amelyen tizennyolc korosztályos válogatott versenyzőnk próbált szerencsét. A mieink közül Szabó Réka szerepelt a legjobban, a BHSE 52 kilogrammos judósa tavaly novemberben, Győrben szerezte meg első Európa-kupa érmét, akkor még az ifjúságiak mezőnyében. A tizennyolc esztendős fiatal Berlinben lengyel, osztrák és brit ellenfelét legyőzve jutott be az elődöntőbe, ahol a korosztályos világranglista harmincegyedik helyén jegyzett indiai Leishangthem ellen veszített, így a bronzmeccsen léphetett tatamira. A világranglistán negyedik helyezett, ebben az évben már negyedik Ek-érmét szerző német Mecklenburg tudta megnyerni ezt a csatát, így Szabó Réka az ötödik helyen zárt a korosztály egyik legrangosabb tornáján.

A mieink közül Üveges Attila (BHSE, 73 kg) tudott még bejutni a legjobb nyolc közé, Kollár Sebestyén (66 kg, BHSE), Major Ádám (66 kg, BHSE), Kiss Levente (90 kg, Vasas Judo) és Hársvölgyi Tamara (48 kg, Ceglédi VSE) a kilencedik helyig jutott a vigaszágon.

A junior Európa-kupa sorozat július első hétvégéjén Prágában folytatódik, majd egy héttel később (július 12–13.) Paksra látogatnak el a korosztály legjobbjai.

Forrás: Judoinfo
Fotó: EJU, Falk Scherf
Eredmények: KLIKK IDE!

Legújabb nevezések

Friss eredmények

Technikai információ

Kapcsolat

Magyar Judo Szövetség – Budapest 1146, Istvánmezei út 1–3.,
telefon: 06 (1) 460-6865, email: iroda@judo.hu

© 2024 Minden jog fenntartva.