2025-11-10
November hatodikán és hetedikén az adaptált judoválogatott Juhász Dániel csapatvezető, edző, Csete Margit és Megyeri László edzők kíséretében nyolc versenyzővel vett részt az olaszországi Conegliano városában megrendezett nemzetközi versenyen, amelyen Európa-bajnoki győzelmet is ünnepelhettünk.

Az Európai Judo Szövetség szervezésében két versenyre is sor került Coneglianóban, az első két divízióban Európa-bajnokságot rendeztek, a többiben pedig nyílt adaptált bajnokságot.

Leimsider Alex (középen) az Európa-bajnoki dobogó tetején
Az esemény lényege, hogy bármilyen fogyatékossággal élő versenyző (mentális, látás- vagy mozgássérült) lehetőséget kapjon a versenyzésre. A divízionálás során súly és képességszint alapján rangsorolják a versenyzőket, így lehet elérni, hogy a versenyen rendkívül kiegyenlített, szoros meccseket láthassunk. Nagyon büszkék vagyunk a csapatra, mert mindenki keményen készült erre a versenyre, és mindenki szép eredményt ért el.

A mieink közül hárman indulhattak az Európa-bajnokság küzdelmeiben, Leimsider Alex (Pestszentlőrinc-Kassa SE, edző: Juhász Dániel) arany-, Burányi Flóra (Rákosvidéke Hajtós DSE, Hajtós Bertalan) ezüstérmet nyert, Markó Gergely (Óbudai JC, Ozsvár András) pedig az ötödik helyen végzett. Az adaptált nyílt versenyen Papp Lilla (Salgótarjáni BTC, Megyeri László), Voith Szirka (Pestszentlőrinc-Kassa SE, Juhász Dániel) és Joó Gergő (Pestszentlőrinc-Kassa SE, Juhász Dániel) arany-, Győrfi Bence (Mogyi-Bajai JC, Csete Margit) és Kántor Gábor (Pestszentlőrinc-Kassa SE, Juhász Dániel) pedig ezüstérmet vihetett haza a jó hangulatú rendezvényről.