2025-02-12
Évnyitó ünnepséget tartott a Magyar Judo Szövetség kedden délután a Papp László Sportarénában, a sportág 2024-ben legjobban teljesítő sportolóit és szakembereit köszöntötték.

Az ünnepséget dr. Tóth László, az Európai Judo Szövetség (EJU) és a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke nyitotta meg, beszédében gratulált a sikereket elért sportolóknak és felkészítőiknek, majd kitért rá, bízik benne, hogy az új szakmai vezetéssel egységesebbé, összetartóbbá válnak a hazai szakemberek, ami még sikeresebb szereplést tehet majd lehetővé a kiélezett nemzetközi versenyben.

Dr. Tóth László (balról), Pupp Réka és dr. Lisa Allen
Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a nemzet sportolója elárulta, gyerekként az MTK termében ő is megismerkedett a judóval, s bár végül egy másik sportágat választott, ma is nagyon jó a kapcsolata a sportággal, amely példa értékűen, igazi családként működik ma Magyarországon.
Baji Balázs, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet főigazgatója is gratulált a sikeres sportolóknak, s egyben kifejezte reményét, hogy az új szakmai testülettel segíteni tudják majd a sportág további felemelkedését.
Dr. Lisa Allen, a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) főtitkára is köszöntötte az egybegyűlteket, tolmácsolta Marius Vizer elnök jókívánságait, és sok sikert kívánt a magyar judósoknak.

Dr. Tóth László (balról), Tóth Krisztián és Schmitt Pál
Az ünnepségen megtisztelte jelenlétével többek között dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Arman Bagdasarov, az IJF bíró igazgatója, dr. Vankó László, a Civil Zrt. vezérigazgatója, Deregán Gábor, az EJU Fair Play Bizottság elnöke, valamint természetesen jelen volt az MJSZ vezetői közül dr. Kovács Antal szakmai alelnök, dr. Láng Zsolt fejlesztési alelnök, dr. Jernei Zoltán gazdasági alelnök, dr. Demény Ádám kommunikációs és marketing alelnök, Cirjenics Miklós szakmai vezető, Csősz Imre sportreferens, Bor Barna szövetségi kapitány és Nagy András MJSZ főtitkár is.
A köszöntők után került sor az elmúlt esztendő legjobbjainak díjazására.
Az Év veterán női judósa: Péter Kamilla
Örökifjú judósaink évről évre kiemelkedően szerepelnek a veterán világversenyeken. 2024-ben Las Vegas adott otthont a világbajnokságnak, amelyen két ezüst- és két bronzérmet nyertek a mieink, a szarajevói veterán Európa-bajnokságon pedig tizennégy érmet – köztük hat Európa-bajnoki címet – ünnepelhettünk. A sikerekből tavaly is kivette a részét az UTE judósa, aki Európa-bajnoki címet nyert, a világbajnokságon pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Az Év veterán férfi judósa: Göndöcs Attila
A veteránok Európa-bajnokságán győzelmének tiszteletére eljátszották a Himnuszt, a Las Vegas-i világbajnokságon pedig bronzérmet szerzett a Vasas Judo sportolója az M6-os kategória 60 kilogrammos mezőnyében, ezzel hozzájárulva válogatottunk kitűnő szerepléséhez.

Az Év speciális nevelési igényű női judósa: Papp Lilla
A salgótarjáni Görbeország DSE judósa az Európai Judo Szövetség által rendezett adaptív judoversenyen, a horvátországi Velika Goricában aranyérmet nyert, a hollandiai Venrayban, illetve a svájci Usterben megrendezett speciális olimpiai tornán pedig a dobogó harmadik fokára állhatott.

Az Év speciális nevelési igényű férfi judósa: Krizonics Ádám
A hollandiai Venray adott otthont a második adaptív Európa-bajnokságnak, a speciális judósok kontinensbajnokságán a Pestszentlőrinc Kassa SE judósa – akinek az olimpiai bronzérmes magyar judoikon, Tóth Krisztián a példaképe – kitűnő teljesítménnyel az első divízió 73 kilogrammos súlycsoportjában nyert aranyérmet, s ugyancsak aranyérmes lett a Get Together versenyén, Velika Goricában.

Az Év junior kataversenyzői: Ősz Regina és Kampel Eszter
A formagyakorlatok mesterei egyre ígéretesebb eredményeket érnek el a nemzetközi porondon, a Las Vegasban megrendezett világbajnokságon az utánpótlás Nage-no kata versenyszámban a Pápai Judo Akadémia párosa az ötödik helyen végzett, a szarajevói Európa-bajnokságon pedig tizenhárom induló páros között a selejtezők során második lett csoportjában, a döntőben pedig a negyedik helyezést szerezte meg.

Az Év felnőtt kataversenyzői: Kis Noémi és Brassói Krisztina
Ugyancsak a formagyakorlatok világversenyein ért el eredményt a Kis Dunamenti Judo Sportegyesület párosa, amely az Európa-bajnokságon a Katame-no katában a huszonkettedik legjobb pontszámot érte el, Szlovéniában és Csehországban nemzetközi tornát nyert, de Lengyelországban is érmeket szerzett.

Az Év látássárült judósa: Burányi Flóra
A Rákosvidéke Hajtós DSE harmincöt esztendős judósa nagy sikert ért el 2024-ben: pályafutása során másodszor is kvalifikálta magát a paralimpia küzdelmeire. A vak sportolóknak kiírt J1-es kategóriában lépett tatamira Párizsban, ahol nem volt szerencséje a sorsolással. Kitartásával, küzdeni tudásával így is sokaknak mutatott követendő példát.

Az Év hallássérült judósa: Ötvös Patrik
A kazah Türkesztán városában rendezték meg az idei siket világbajnokságot, amelyen a siketlimpiai bronzérmes, Európa-bajnok judós az első mérkőzésén két vazarival nyert kazah riválisa ellen, majd a döntőbe jutásért ipponnal győzte le a címvédőt. A Városi Sportegyesület Dunakeszi sportolójának – aki korábban az UTE színeiben szerepelt – a döntőben egy hosszabbításban indított akció során leért a feje a tatamira, ezért leléptették, így világbajnoki ezüstéremmel fejezte be szereplését.

Az Év ifjúsági női judósa: Jüttner Janka
A Budaörsi SC tizenhét esztendős judósa tavasszal bronzérmet szerzett az ifjúsági Európa-kupa sorozatban, a szófiai korosztályos Európa-bajnokságon az 52 kilogrammosok között a dobogó harmadik fokára állhatott. Az ifjúsági világbajnokságon, a perui Limában pedig az ötödik helyen végzett.

Az Év ifjúsági férfi judósa: Kunyik Botond
A Tatabányai SC tizenhat éves tehetsége is bronzérmet nyert Szófiában, az ifjúságiak Európa-bajnokságán. Az 55 kilogrammos judós a perui világbajnokságon is bejutott a legjobb nyolc közé, végül a hetedik helyen fejezte be a korcsoport legrangosabb versenyét.

Az Év junior női judósa: Szeleczki Szabina
A Budapesti Honvéd tehetséges fiatalja két Európa-kupa éremmel kezdte az évet a 48 kilogrammos mezőnyben, s bár az Európa-bajnokság nem úgy sikerült számára, ahogyan szerette volna, a tadzsikisztáni világbajnokságon eljutott az érmes csatákig, s végül az ötödik helyezést szerezte meg. A tizenkilenc esztendős sportoló indult a lengyelországi U23-as Európa-bajnokságon is, ahol a hetedik helyen zárt.

Az Év junior férfi judósa: Lakos Máté
A Rákosvidéke Hajtós DSE versenyzője a tallinni junior Európa-bajnokságon egy győzelem és egy vereség után búcsúzott, a Dusanbe városában megrendezett világbajnokságon kellemes meglepetést okozott, férfi csapatunk legjobbjaként a hetedik helyezést szerezte meg a 100 kilogrammos súlycsoportban.

Az Év utánpótlás edzője: Illés Sándor
Ő az egyik legsikeresebb hazai utánpótlás edző, az évek során rengeteg gyémántra talált, felfedezettjei közül többen elutottak az olimpiai játékokra, világ- és Európa-bajnoki érmeket gyűjtöttek a felnőttek között. A Dunaharaszti MTK edzője tavaly is egy nagyon tehetséges judóst vezetett a legjobbak közé, tanítványa, Mamira Luca 2024-ben két Európa-bajnoki bronzérmet is nyert.

Az Év U23-as és junior női judósa: Mamira Luca
A Dunaharaszti MTK húsz esztendős reménysége korábban nyert már ifjúsági világbajnokságot, Eb-érmeket, de növekedése miatt a legutóbb időszakban több súlycsoportot is feljebb kellett lépnie. 2024-ben újra remekelt, az 52 kilogrammos súlycsoportban Európa-bajnoki bronzérmet nyert két korosztályban is, az U23-asok és a juniorok között.

Az Év U23-as férfi judósa: Szegedi Dániel
A Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola huszonkét esztendős versenyzője már a párizsi olimpiai részvételhez is közel járt, ősszel azonban rákapcsolt: megnyerte a felnőttek zágrábi nagydíját, a lengyelországi U23-as Európa-bajnokságon pedig a dobogó második fokára állhatott az egyik legnépesebb súlycsoportban, a 73 kilogrammosok között.

Az Év bírója: Gosztonyi Balázs
Évek óta a világ legjobb bírói között jegyzik, rendszeresen kap meghívást a sportág legrangosabb versenyeire, dolgozhatott a 2016-os riói paralimpián is, de 2024-ben jutott el pályafutásának csúcsára: magyar bíróként vehetett rész a párizsi olimpián. Munkáját általános elismerés övezte.

Az Év felnőtt edzője: Braun Ákos
A nők szövetségi kapitányaként és az Atomerőmű SE edzőjeként egyaránt rendkívül mozgamas esztendőt zárt, tanítványa, Pupp Réka ugyanis kiemelkedő eredményeket ért el: bronzérmet nyert az Európa-bajnokságon, a világbajnokságon és a párizsi olimpián pedig az ötödik helyen végzett.

Az Év felnőtt férfi judósa: Tóth Krisztián
Az MTK Budapest harmincéves olimpiai bronzérmese 2024-ben is ért el emlékezetes sikereket, az év elején a feszített olimpiai kvalifikációs időszakban ezüstérmet nyert a bakui Grand Slam-tornán, majd Zágrábban nyolc esztendő után jutott be ismét az Európa-bajnoki döntőbe, az eredményhirdetésnél a dobogó második fokára állhatott fel.

Az Év felnőtt női judósa: Pupp Réka
Az Atomerőmű SE huszonnyolc esztendős klasszisa évek óta az 52 kilogrammos súlycsoport meghatározó alakja, aki 2024-ben is minden világversenyen harcban állt az érmekért. A zágrábi Európa-bajnokságon a dobogó harmadik fokára állhatott, az Abu-Dzabiban megrendezett világbajnokságon és a párizsi olimpián pedig emlékezetes küzdelmek után szerezte meg az ötödik helyezést.
